04. Fejezet ---> Amikor kettő látvány, többet mond minden szónál

    -  Miért pont én? - kíváncsi arccal néztem rá, de úgy tűnt, hogy nem akar válaszolni.

    -  Ezt, hogy érted? - kérdéssel, kérdésre felelt. Más szóval tereli a témát, de én nem engedek.

  -  Miért pont én lettem a kiválasztott? Miért álmodok az elődeimről? Mi közöm van Katicabogárhoz, és Fekete Macskához? - mondtam haragosan, és most már komolyabban néztem rá.

    -  Az első kérdésre nem válaszolok, mert még nincs itt az ideje. Túl gyenge vagy hozzá. A második kérdésedre még én sem tudom a választ. A harmadikra pedig igen válaszolok, de... - ahogy ezt kimondta az arca bizonytalanná vált.

    -  Mi, de? Kérlek folytasd! - erőltettem tovább.

    -  Te nem véletlenül jöttél Párizsba... - mondta, majd közelebb, jött és az arca komolyabbá vált. - Miranda! Te vagy az egyetlen esély arra, hogy megmentsd Katicabogarat és Fekete Macskát. - mondta, miközben én sokkolt arccal néztem rá.

    Szóval én lennék az egyetlen esély arra, hogy visszahozzam, a város elfeledett hőseit? Furcsa módon, de ez egybefügg az új kettős életemmel. Nem vagyok boldog tőle, de el kell, hogy fogadjam. 

    Én szóra akartam nyitni a számat, de egy ismerős hangra lettem figyelmes. Az apukám most ért haza a munkából, ami azt jelenti, hogy az anyukám is mindjárt megérkezik. Én lementem hozzá, és pont ebben a pillanatban toppant be az anyukám is. Én köszöntöttem őket, és ők is így tettek, majd mindenki ment a maga dolgára. Hamar eltelt ez az este, de még mindig nem birkóztam meg azzal a tudattal, hogy tőlem függ az életük. Tőlem egy teljesen átlagos lánytól, egyben Párizs egyik új szuperhősétől, aki még kezdő. 

    Éjszaka is ezen gondolkoztam, de másnap már nem volt min gondolkoznom, mert nem volt rá idő, ugyanis elmegyünk Németországba a nővéremhez, vagyis ma. Most hat óra van, ami azt jelenti, hogy egy óra múlva indul a vonatunk így gyorsan el kell készülni. Én gyorsan felkeltem, és elintéztem a reggeli teendőimet, majd összepakoltam mindent. Később már ott álltam készen az ajtó előtt az apukámmal együtt. Az anyukám szokásosan az ideges arcát vette elő, mert attól fél, hogy valamit megint elszúr. Egy órával később már fent voltunk a buszon, amin három órát ott kell dekkolnunk arra várva, amíg odaérnünk. Én két órát olvasással töltöttem, majd kinéztem az ablakon, és az a szuperhőst pillantottam meg, amit az álmomban láttam, de a társa nem volt mellette. Nem volt időm jobban szemügyre venni, mert a vonat gyorsan elhaladt mellette. Tizenöt perc telt el, és a gondolataim egyre csak körülötte forogtak. Már egy éve csak kóborol a világban? Én ez ellen, mit tudok tenni? Egyre csak gyűlnek a kérdések, de nem kapok rájuk választ. 

   Eltelt egy óra, megérkeztünk, leszálltunk, és megpillantottam az, immár három éve nem látott nővéremet, akivel még mindig jó a kapcsolatom.  Odamentünk hozzá, és megöleltük egymást. Egy kis út után elmentünk az ottani lakásához, és kipihentük az úti fáradalmakat, de én még mindig nem nyugodtam meg. Mivel mindenki aludt, én kaptam az alkalmon, és gyorsan besurrantam a vécébe, hogy megbeszéljem Sunyval az imént történtet. Szóval beszaladtam a vécébe és becsuktam magam mögött az ajtót, amikor Suny előttem termett, és ezzel, majdnem a szívbajt hozta rám.

   -  Suny! Mi ez a egész? Akit láttam az ablakon kívül... Aki a fán ült... Az a lány... - folytattam volna, de Suny közbeszólt. 

    - Az a lány Katicabogár. Azt hiszed, hogy nem láttam őt? Majd kiesett a szemem a látványtól. Rögtön meg kell keresned! - mondta, amikor én megnyomtam a nap kinézetű nyakláncomat, és nagy sárga fény következtében már át is változtam. 

    Mivel zárva volt az ajtó az ablakon ugrottam ki. Tudom, hogy mit kell tennem... Meg kell keresnem azt, akinek az élete múlik rajtam. Tudom, hogy, mire is vállalkozom, de azt is, hogy ezt mindenképpen meg kell, hogy tegyem. Elkezdtem futni. Na, de szóval tisztázzuk, hogy milyen képességeimet ismerem eddig. Erős vagyok és gyors. Három labdám van, ami átváltozik, azzá, amivé éppen akarom, és ha feldobom nagy fényt követően minden vissza áll a régi kerékvágásba. Ez kevés, de nem minden! Szóval ha valaki valamikor megtámad, akkor mindenképpen megtudom védeni magamat. Amint kiugrottam az ablakon, és földet értem, feldobtam az egyik labdámat, ami egy kis sárga fényt követően egy rakétacsizmává változott, amivel repülni, vagyis gyorsabban közlekedni tudok. 

    Végigsuhantam a házak felett, amikor megláttam, hogy két álruhás rabló kirabol egy bankot. Közbe akartam avatkozni, de megjelent egy olyan személy, akire most nem is számítottam. Katica volt az, aki a jojójával elfogta a két rablót, a falnak vágta őket és megvárta, amíg a rendőrség elkapja őket. Ő, amikor meglátott engem, felugrott az egyik háztetőre, és csak engem nézett, amikor én odamentem hozzá.

Amikor odaértem hozzá ő csak engem bámult. Végigszemléltem őt, ő pedig engem.

    -  Te? Te vagy Katicabogár? - kérdeztem, amire ő értetlen fejet vágott, de biztosan tudta, hogy miről van szó. Amikor máshová néztem ő egy szempillantás alatt eltűnt. Egyre jobban furdalt a kíváncsiság, hogy mi történhetett vele. Egyre jobban tudni akartam, hogy ki ő. Amikor elfutott én utána futottam, de szem elől tévesztettem, és már nyomát sem leltem. Nem tudom, hogy most mi lesz, de, majd megoldom a holnapi nap.

    A nővérem lakása felé vettem az irányt, majd, amikor odaértem észrevétlenül beosontam, és elmentem aludni. Megint álmodtam, de ezúttal nem róluk, hanem két gimis tinédzserről, vagyis annak tűntek.

    Engem megint senki sem látott, de ez szokványos egy álomban. Közelebb mentem...

    Egy lányt és egy fiút láttam, akik beszélgettek. A lánynak fekete haja volt benne két copffal, világos bőr, és tengerkék szemek, egy póló, egy nadrág, és egy cipő volt rajta. Így nézett ki. A fiúnak szőke haja, szintén világos bőrű, egy nadrág, egy póló, és egy cipő volt még rajta. Ő meg így nézett ki, de ez mindegy. Pár perc múlva felébredtem, és egy olyan ötlet furakodta be magát a fejembe, ami mindent megmagyaráz. 

    Már reggel volt, és én rögtön bekapcsoltam a gépemet. Az interneten rákerestem Párizs eltűnt embereinek listájára, és csak kettő nevet adott ki, és róluk két képet. Egy lány név és egy fiú név. Marinette Dupain-Cheng, és Adrien Agreste volt a listán, és pont ugyan olyan személyek voltak a képen, akiket az álmomban láttam. Ők is eltűntek... Katicáék is... És, akkor összeállt a kép.

  -  Katicabogár és Fekete Macska nem más, mint Marinette Dupain-Cheng és Adrien Agreste...

Új miraculous blog

Sziasztok!
Most nem részt hoztam, hanem egyfajta bejelentést. A napok során egy új miraculous blogot csináltam, ami elmeséli, hogy a hősök, hogyan szeretnek egymásba, és lepleződnek le egymás előtt. Remélem, hogy ez a történet is tetszik nektek bár mostanában nem nagyon kaptam visszajelzést. Aki olvassa ezt a blogot legalább egyszer ennek a bejegyzésnek a kedvéért hagyjon valamit maga után. Vagy pipáljon, vagy ott a lehetőség, hogy írjon egy kommentet, de ha esetleg nincsen fiókja, akkor ott van a chat, ahova nyugodtan bárki megírhatja a véleményét. No, de, akkor nem is húzom tovább az időt bemutatom az én új miraculous blogomat, amit alapból, azért csináltam, mert más ilyen blogok: Adrienette, Ladynoir, Ladrien, vagy Marichat történeten alapulnak. Az én történetem egy Ladrien story, de még változhat a helyzet a történet során. Itt az új blogom fülszövege:

Neked mi jut eszedbe a szerelemről? Boldogság, összetartás, bizalom, megbocsátás és még sorolhatnám... Sokan Párizst tartják a szerelem városának, és ez így is van, de egy napon ezt a várost gonoszok lepték el. Ekkor ismerhettünk meg két hőst: Katicabogárt és Fekete Macskát, akik félelmet nem ismerő bátorsággal küzdöttek meg a gonosszal, de egyszer csak közbelépett valami. Minden egyes embert az érzelmei irányítanak, és senki nem tudja elfojtani őket, mert egyszer kitörnek belőlünk... Szeretett hőseinkkel is ez a dolog történt. Elhatalmasodtak rajtuk az érzelmek, ahogyan egyre közelebb kerültet egymáshoz a tudtuk nélkül. Amikor már kiderült a teljes igazság az egész életük fenekestül felfordult... Adrien közeledni akar Marinette felé, de ő inkább eltolja magától. Gondok kerekednek gonoszokkal, mert a két hős egyszer csak egymás ellen fordult. Vajon képesek lesznek maguk mögött hagyni a múltat? Ha velem tartasz megtudod....
 Itt a link: xx
Remélem, hogy tetszik és nagyon kérek mindenkit, hogy írjon vissza.

03.Fejezet ---> A titok , ami idecsalogatott

      Amint hazaértem egy fénylő doboz hullott le az égből, ami, majdnem engem is eltalált. Felvettem és kinyitottam, majd hatalmas sárga fénytől káprázott a szemem. Egy kicsiny állatka vette át a helyét, amiről még azt sem tudtam, hogy micsoda.

       -  Mi vagy te? Vagy ki vagy te? - amint ezek a kérdések elhagyták a számat, ő közelebb jött és szóra nyitotta száját.

      -  Én egy kwami vagyok. A nevem Suny.

      -  Sun? Mint nap?

      -  Vannak miraculous kwamik is, de az én fajtám felettük áll. Én vagyok a nap elemének őrzője, de az erőm csak, akkor nyilvánul meg ha a nyaklánc, ami a dobozban van, rajtad van. A várost nemsokára gonosz erők fogják uralni, de a segítségeddel le lehet győzni őket. Általam át tudsz változni Napsugárrá, és ehhez nem kell mást tenned, mint megnyomnod azt a kék követ. Te a miraculous hősöktől különbözöl, mert nekik van egy titkos képességük, amit átváltozásuk során használnak fel, de te erőd benned lakozik. A fegyvered segítségével tudod használni az erődet, amire rájössz magadtól, hogy hogyan kell használni. Ezek a fontos dolgok, de vigyázz, mert van egy szabály, nem fedheted fel a kilétedet senkinek sem. - mondta a kicsi kwami, és én meg lesokkolva álltam előtte.

        Egy ideig beszélgettünk, de én még mindig nem akartam elfogadni, hogy egy ilyen jövő vár rám. Idő közben én megcsináltam a leckémet, és a végén arra eszméltem, hogy hazajöttek a szüleim. Én köszöntöttem őket, aztán órák elteltével lefeküdtem aludni.
       Volt egy nagyon furcsa álmom.Egy tetőn álltam, és madarakkal voltam körül véve, de ők, mintha nem láttam volna engem....

    Nagyon furcsa volt. Egy katica ruhába bújt lányt, és egy macska ruhába bújt fiút láttam magam előtt, de ők még mindig nem láttak engem. Az egyik a jojóját pörgette, a másig meg a botját. Egyszer csak a madarak szétszéledtek és körbe vették őket. Vagy megakarták őket támadni, vagy nem tudom. Nem láttam többet belőle, mert felébredtem és a szemembe erős fény világított. Gyanítom, hogy reggel van és el fogok késni, de nem. Rápillantottam az ébresztő órámra és még csak nyolc óra volt, ami azt jelentette, hogy még egy teljes órám van arra, hogy elkészüljek.

      Gyors iramban elvégeztem a reggeli teendőimet, aztán leültem a gép elé, és rákerestem arra a két személyre, akiket az álmomban láttam, de nem találtam róluk semmit sem.

      Mégis volt egy oldal róluk, amihez fél óra kellett, hogy megtaláljam. Az oldal neve Katicablog. A bejegyzések már törölve voltak, de a címéből gondoltam, hogy köze lehet az álmomhoz, ezért rákerestem a szerkesztőjére is. Suny észrevette, hogy valami nagyon aggaszt, ezért közelebb jött hozzám és rákérdezett:

        -  Mi nyomja a szívedet? - kérdezte tőlem aggódva, amire eszembe jutott, hogy ő egy kwami és biztosan tud valamit ezekről a személyekről. Nem inkább nevezzük őket hősöknek.

        -  Párizsban az elmúlt években jártak hősök, vagy voltak itt? - a kérdésemre nem kaptam választ. Leszállt az íróasztalomra, jelezvén, hogy valami baj van. Szemei nagyra kerekedtek és megszólalt.

      -  Ez hosszú történet. Nem árulhatom el. Legyen elég annyi, hogy ők Katicabogár és Fekete Macska akik egy évvel ezelőtt legyőzték az ellenfelüket, de még azon a napon eltűntek. - mondhatta tovább volna, de nem tette. Mintha nem akarná elmondani nekem, hogy mi is folyik itt valójában.

    A szüleim megint korán reggel elmentek dolgozni, ezért nekem kellet észrevennem, hogy indulnom kell az iskolába. Felvettem a táskámat és mikor kimentem a kapun barátnőim kint vártak rám, hogy végre elindulhassunk. Nem beszéltem a tegnapi nap történtekről, mert baj lett volna belőle, és amúgy sem értenék meg. Tegnap még boldogan éltem az életemet, de ma már ott tartok, hogy hazudok a családomnak és a barátnőimnek is egyaránt. Negyed órán belül odaértünk az iskolába, de a hétköznapi látvány helyett sokkoló felfedezés tárult a szemünk elé. Az iskola egész épülete lángokban állt és belülről sikoltozó emberek hangjára lettünk figyelmesek. Barátnőim elfutottak, de nem tudom, hogy miért.

     Én elfutottam egy oszlop mögé, hogy kitaláljam, hogy mit tegyek. Suny előbújt a táskámból és biztatóan nézett rám. Feltehetőleg azt akarta, hogy most nyomban átváltozzak, és segítsek a bajbajutott embereken. Én bizonytalanul, de megnyomtam a nyakláncban lévő kék követ. Hatalmas fény kápráztatta szemeimet, de még olyan fény, amit még egész életemben nem is láttam. Átváltozásom után az egész testemet sárga ruha fedte, és az arcomon maszk volt. A derekamon volt egy öv, amihez három kicsi sárga labda volt hozzácsatolva. Eléggé furcsának véltem ezt, de most sürgetett az idő. Ki kell találnom, hogy hogyan mentek meg ennyi embert egyes egyedül. Pár percen belül, a gondolkodásomat félbeszakítva teremt mellettem egy kék ruhás lány, akinek kettő szalag volt a kezében. Furcsán nézett ki, de az jobban megnyugtatott, hogy van egy társam.

      -  Hé sárga ruhás lány! De tényleg jól el vagy, mert a bent lévő embereknek segítség kéne. Szóval vagy segítesz, vagy jobb ha elmész. - morcosan nézett rám, mire én bólintottam. - Maradok! Kell neked épp elég segítség. - mondtam, amire ő elmosolyodott, de ez nem tartott sokáig, mert mellettünk landolt még kettő lány. Az egyik barna ruhát viselt, a másik meg fehéret. Szóval négyen vagyunk. Nekem labdák a fegyvereim, a többinek meg szalag, legyező és bot.  De most komolyan! Mire megyünk az ilyen fegyverekkel tűz ellen? Amikor már nyakig a pácban voltunk, nekem támadt egy ötletem, amit azonnal meg is osztottam velük.

      -  Víz! - mondtam szinte már kiabálva.

      -  Mi? - kérdezték egyszerre meglepődve.

     -  A víz üti a tüzet. Szóval szükségünk lesz vízre. - mondtam, majd a kék ruhás lányra mutattam. - Te! Mivel neked kék a ruhád, gondolom víz erőd van. - mondtam, de ő megrázta a fejét.

     -  De... Én nem tudom használni. - mondta bizonytalanul, de én csak, akkor is bólogattam jelezvén, hogy menni fog. A fegyvereink csak jók valamire. Egyszer csak gondoltam egyet és feldobtam a labdát az égre, mert lehet, hogy történni fog valami. Hirtelen a labda helyébe egy vizes flakon lépett. Szóval a labdám arra képes, hogy, amikor gondolok egy tárgyra, akkor azzá változik át. Odadobtam a vizes flakont a kék ruhás lánynak.

        -  Ti mennyetek és mentsétek ki az embereket az épületből mi eloltjuk a tüzet. - mondtam, majd a fehér és a barna ruhás lány az emberek segítségére sietett.

       -  És ezzel a kis üveggel, hogyan oltsam el a vizet?

     -  Te tudod irányítani a szalagokkal. - közelebb mentem hozzá. - Menni fog! - biztattam, aztán elvettem tőle a vizes flakont és kiöntöttem a benne lévő vizet belőle. Ő felemelte a szalagjait és elkezdte pörgetni a levegőben. A víz felemelkedett és egyre több lett belőle. Hirtelen a víz szétoszlott és a tűz is elállt. Szóval ő mozgatni tudja a vizet, de nekem is tudnom kell valamit a fénnyel. Nem tudom, hogy miért, de feldobtam az egyik labdát és ezt mondtam: Fénylő nap! - ebben a pillanatban a fény elárasztott mindent és minden ember és a többi hőst is kijuttatott az épületből, szóval nyugodtam mondhatjuk azt, hogy minden visszatért a régi kerékvágásba.

     Négyen összepacsiztunk, aztán mindenki ment a maga dolgára. Mivel a mai tanítási nap elmaradt hamarabb értem haza. Sőt, majdnem az egész napot otthon töltöttem. Szóval, hogy összefoglaljam a, mai nap történéseit, hős lettem, és három társammal helyettesítem, azokat a hősöket, akiknek egy évvel ezelőtt nyoma veszett. De van még valami... Egy kérdés még mindig nem hagy nyugodni. Most komolyan! Vajon mi történhetett velük? Én vajon miért pont én lettem az egyik hős? Egyre csak gyűlnek a kérdések és nem kapok rájuk választ, de Suny tudja, hogy mi történhetett. Mivel furdalt a kíváncsiság, ezért rákérdeztem.

       -  Miért pont én? - kíváncsi arccal néztem rá, de úgy tűnt, hogy nem akar válaszolni.

       -  Ezt, hogy érted? - kérdéssel, kérdésre felelt. Más szóval tereli a témát, de én nem engedek.

   -  Miért pont én lettem a kiválasztott? Miért álmodok az elődeimről? Mi közöm van Katicabogárhoz, és Fekete Macskához? - mondtam haragosan, és most már komolyabban néztem rá.

        -  Az első kérdésre nem válaszolok, mert még nincs itt az ideje. Túl gyenge vagy hozzá. A második kérdésedre még én sem tudom a választ. A harmadikra pedig igen válaszolok, de... - ahogy ezt kimondta az arca bizonytalanná vált.

       -  Mi, de? Kérlek folytasd! - erőltettem tovább.

       -  Te nem véletlenül jöttél Párizsba... - mondta, majd közelebb jött és az arca komolyabbá vált. - Miranda! Te vagy az egyetlen esély arra, hogy megmentsd Katicabogarat és Fekete Macskát...

02.Fejezet--> Új hely, s egy váratlan esemény

     -  Emlékszel arra, amikor először találkoztunk? Akkor még egy olyan lány voltam, aki mindentől fél és egyedül nem megy semmire. Amikor nem vagyok Katica, akkor ilyen lány vagyok, de amikor már hősként lépek az emberek elé, egy magabiztos lány vagyok, akit még én sem láttam. Szóval még ha álarc nélkül is ismerjük egymást lehet, hogy csalódni fogsz. - mondta Katica, majd Macskának adott szót, aki először bizonytalan arcot vágott, de rájött, hogy erre nincsen semmi szükség, mert ha ő is elfogadja társát, akkor Katica is elfogadja őt.

     -  Igen emlékszem arra a napra, amikor találkoztunk, amikor megláttalak. Akkor még nem volt véleményem rólad, hisz még nem tudtam, hogy mire vagy képes. Akkor, amikor először mentettük meg Párizst, akkor megfogadtam, hogy mindenáron kitartok melletted és, hogy mindig is szeretni foglak. Ez minden, amit el akarok mondani és tudd, hogy nem fogok csalódni. - mondta Macska miközben Katicát bámulta, aki a fülbevalójáért nyúlt. Macska is készen állt lehúzni a gyűrűjét, de valami megakadályozta őket. Ez egy borzalmas átok kezdete, ami elválasztja őket egymástól hosszú időre, s a titok, ami ki akart derülni örökre rejtve marad. Következményeket is hagy maga után...

* 3 hónappal később*

      -  Kedves nézőink! Szomorúan tájékoztatjuk önöket, hogy a fiatal, Marinette Dupain Cheng, és a híres divattervező fia, Adrien Agreste, még három hónap elteltével sem kerültek elő, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy rövidesen előkerüljenek. - amikor, Marinette, szülei végignézték a híradót, kikapcsolták a tévét és keservesen sírni kezdtek.

     Kivételesen, Gabriel Agreste, is a nyilvánosság elé ment személyesen, hogy segítsen előkeríteni szeretett fiát. Arra még senki nem jött rá, hogyha a hősökkel együtt, Marinettnek és Adriennek, is nyoma veszett, akkor ők maguk a hősök. A városban mindenki a keresésüknek szentelte idejét, de nem kerültek elő. Marinette legjobb barátnője, Alya is eltöprengett rajta, hogy vajon mi történhetett barátnőjével. Rövidesen depresszióba esett és a Katicablogot is abbahagyta. Nem hallott már három hónapja semmit barátnőjéről, és a hősökről sem. Ő is keresésükre indult miközben találkozott, Marinette, szüleivel, akik szintén aggódva keresték lányukat.

      -  Alya... Te is jöttél segíteni előkeríteni őket? - mondták szipogva Marinette szülei.

      -  Igen. Ez természetes. - mondta Alya, majd megfordult. Látta, hogy a híradós nő megint a keresésről számol be Párizs polgárainak. Hirtelen megjelent Gabriel Agreste is személyesen.

      -  Á Gabriel Agreste... Van valami mondanivalója a nézőknek? - kérdezte, majd Gabriel kikapta a kezéből a mikrofont és hangosan kiabálni kezdett.

    -  Na idefigyeljenek! Akárki is rabolta el a fiamat rögtön adja vissza! - kiabálta, majd elment.

      A tévé előtt ülő összes ember meg megszeppenve bámulta a képernyőt. A keresésen egész Párizst végigfésülték, de megint sikertelenül jártak. Immár a tizedik alkalommal keresték őket, de megint elbuktak. Most már végleg feladták, hogy valaha a nyomukra bukkannak. Szóval vége. Véglegesen is eltűntnek nyilvánították őket, ami a szeretteiknek fájdalmas lépés. Senki nem tudott beletörődni ebbe. Egy hónap elteltével csak romlott a helyzet, míg nem jutottak arra a döntésre, hogy egyszerűen csak elfelejtik őket. A hónapok során új gonoszok bukkantak fel Franciaország területén, legfőképpen Párizsban.

      Mivel már nem voltak hősök, akik megvédjék az embereket, Fu mester, arra a döntésre jutott, hogy itt az ideje felébreszteni a természet négy ősi elemét a béke és nyugalom érdekében.

     -  Mester?

     -  Igen Wayzz?

     -  Biztosan ezt akarod?

    -  Igen. Csak ők tudják felszabadítani Katicabogarat és Fekete Macskát...

      Azzal, Fu mester, egy hosszú imával felszabadította a természet négy ősi elemét, amely négy lány életét fogja fenekestül felforgatni...

     Egy év elteltével Párizs lakosai, hatalmas megrázkódtatáson mentek keresztül, de most mégis egy virágzó paradicsommá vált. A lakosok száma egyre nőtt, ami segítette elfelejteni Marinettet és Adrient. Csak úgy, mint Katicabogarat és Fekete Macskát. A napokban négy új lány bukkant fel a városban, akik Marinették egykori iskolájukba iratkoztak be. Most épen az iskolások a nyári vakációt élvezik, amikor a szülök a munkájukra koncentrálnak. Ahogy az idő csak repült már az évnyitó kezdeténél tartunk. A múltról már senki nem beszél, hanem mindenki a jövőjével törődik.

* Miranda szemszöge:*

     A nyár elején, egy számomra teljesen ismeretlen városba költöztünk. Ez a város a szüleim és a nővérem által kedvelt hely, ami nem más, mint Párizs. Egyes helyeken a szerelem szimbólumaként is ábrázolják, de egy magamfajta tizenhat éves lányt most nem a szerelem érdekel, hanem a kalandvágy. Mindig is szerettem új dolgokat felfedezni... Most itt az ideje. Nem volt nehéz otthagyni az otthonomat, mert velem volt a családom, és a három legjobb barátnőm. Az anyukám tanár, az apukám festő. A nővérem elköltözött tőlünk még évekkel ezelőtt Németországba. Az első a család és aztán a barátok. Barátság mi? Bőven van, de az a három lány, aki velem tartott egy új városba... Rájuk lehet azt mondani, hogy ők a legjobb barátaim. Roxy az én szintén kalandvágyó barátnőm. Vele ezért vagyok pontosabban jóban, mert ez az, ami igazán összetart minket. Aztán ott van az én okos, de mégis érdekes barátnőm, aki bármit megtenne a szeretteiért. És végül Annabell, aki a legmegértőbb mind közül. Ő volt az, aki mindenben támogatott egész idáig... Ő a legfontosabb számomra. Most, hogy túltettük magunkat a bemutatkozáson jöjjek én. Én, akire mindenki azt mondja, hogy titokzatos és nem lehet vele szót érteni. Legyen elég annyi, hogy egy élettel teli lány vagyok, aki most él igazán.

     Éppen az új iskolámba tartok három barátnőmmel, hogy megtapasztaljuk a Párizsi életet. Amikor beértünk elbúcsúztunk egymástól és mindenki ment a maga dolgára. Bementem volna az épületbe, amikor az utamat állta egy szőke hajú, drága ruhákat viselő lány. Személy szerint elkerültem volna.

       -  Szóval te vagy az új csaj. Üdv a nevem Chloé Bourgeois. - mutatkozott be Mrs. tökély.

      -  Igen én vagyok az új csaj, de a barátnőimet se hagyd ki! A nevem Miranda és lehet, hogy nem ismerlek, de ordít rólad, hogy el vagy szállva magadtól és én ebből nem kérek. - kiabáltam rá és otthagytam.

      Lehet, hogy nem ismerem és rossz, hogy alapból elítélem, de már találkoztam olyanokkal, mint ő és nincsen jó tapasztalatom. Békén is hagyhat engem és a barátnőimet is véglegesen. Az elrohanásom után, barátnőimmel az igazgatóhoz siettünk, hogy tudassuk vele, hogy az új diákok megérkeztek. Amint tudattuk ezt vele indultunk a matek órára. Jött a testnevelés, a földrajz, a fizika és a többi, s már azon kaptunk a fejünket, hogy már a fél nap is eltelt.

     Vége van az első iskolai napomnak, ami zökkenőmentesen telt el. Egy rövid beszélgetés után elbúcsúztam a barátnőimtől és hazafelé vettem az irányt. Amint hazaértem egy fénylő doboz hullott le az égből, ami, majdnem engem is eltalált. Felvettem és kinyitottam, majd hatalmas sárga fénytől káprázott a szemem. Egy kicsiny állatka vette át a helyét, amiről még azt sem tudtam, hogy micsoda.

        -  Mi vagy te? Vagy ki vagy te? - amint ezek a kérdések elhagyták a számat, ő közelebb jött és szóra nyitotta száját....

01.Fejezet ---> Amikor a rossz ismét felülkerekedett a jón

    -  Csodálatos Katicabogár! - és ezzel a mondattal ,Katicáék, végleg legyőzték a gonosz ellenfelüket Halálfejet.

    Párizs városában pedig újra béke és nyugalom uralkodott. A lakosok mostantól, azzal a gondolattal feküdnek le, hogy a gonosz végleg eltűnt Párizs utcáiról. A várost teljes boldogság uralja, Katicabogár és Fekete Macska, pedig híresebbek voltak, mint valaha. Mivel a jó győzedelmeskedett a lakosok megengedhettek maguknak egy kis szórakozást a Polgármester, jóvoltából. Este, pontosabban hét órakor kezdődik az úgy nevezett ünnepély, ahol a fő vendégek Katicabogár és Fekete Macska.

   Eközben Marinette gondosan rakott rendet szobájában. Az a furcsa, hogy még nem tudott semmit az ünnepségről. Amikor már elintézte a reggeli teendőit, tudatlanul bekapcsolta a tévét.

A tévében éppen híradó ment az esti ünnepségről:

    -   Kedves nézőink! Szeretettel tájékoztatjuk önöket, hogy Katicabogár és Fekete Macska újfent megmentették szeretett városunkat. Ám valami megváltozott, most immár véglegesen legyőzték városunk megtorlóját vagy ismertebb nevén Halálfejet. Azért, hogy megköszönjük a két hős eddigi tetteit, ünnepséget rendezünk számukra, ahova meghíjuk Párizs lakosait is és a hősöket is. - folytathatta volna a hír közlését, de Marinette váratlanul kikapcsolta a tévét. Tikki nem értette, hogy miért csinálta ezt, ezért rá is kérdezett:

     -  Ez meg miért csináltad? - kérdezte kíváncsian a meglepődött kwami.

     -  Azért, mert nem volt kedvem tovább hallgatni. Emlékszel, amikor, azért voltam kiborulva, mert attól féltem, hogy mi lesz akkor, amikor végleg legyőzzük Halálfejet. Na ez megtörtént! Most meg, azért vagyok kiborulva, mert Macska rá fog jönni, arra, hogy ki vagyok valójában. - mondta Marinette ijedten, majd leborult az ágyára. Kwamija mellérepült, gyorsan forgatva a szemét, majd megszólalt:

     -  Marinette... - repült a vállára. - Egyszer mindennek eljön az ideje. Egyszer valóban elé kell, majd állnod és elmondanod az igazat, de ha még nem állsz készen rá, akkor nem kell.

      -  De Macska ugyan úgy megérdemli a választ, mint amennyire én félek.

     -  Igazad van, de ő nem kényszerítene erre. Szóval, amíg nem kéri azt, hogy válasz addig nem kell
.

   Marinette tovább töprengett a helyes döntésen, amíg választásra nem jutott. Eldöntötte, hogy akármi is történik, Macska, megérdemli az igazságot. De ugyan úgy Adrien sem volt különb. Ő is ugyan úgy félt az igazságtól. De ő nem a következményeitől félt hanem, attól, hogy mi lesz abban a pillanatban.

   Mi lesz ha egy olyan lány van a maszk alatt, akire nem is gondolt. Hát jól gondolta, mert az igazságot egyikőjük sem ismerte. Egy óra múlva mind a ketten ugyan azzal a hangulattal indultak el az utolsó tanítás napjukra.

    Marinette legjobb barátnőjével Alyával találkozott, Adrien, pedig jó cimborájával Ninóval futott össze. Útközben találkoztak és így négyesben mentek be az iskolába, s kezdetét vette az első tanóra. Az első óra a matek volt, ahol megírták az év végi témazárót. Sokan úgy vélték, hogy sikerülni fog, de sokan meg nem. A második óra kettő testnevelés volt, ahol teljesen kifáradtak a tanulók, mert megint egész órán futás volt, pár szünettel. A következő kettő magyar, majd földrajz volt. A nap fele teljes pihenéssel telt. Marinette és Adrien fejében csak az járt, hogy ki lehet a másik.

    A nap megint csak hamar eltelt és az emberek már azt vették észre, hogy hat óra van már, mint egy óra múlva kezdődik az ünnepség Katicabogár és Fekete Macska tiszteletére. Ők is nagyon izgultak.

* Marinette / Katicabogár szemszög: *

     -  Te jó ég! Mit fog mondani? Mi lesz? - kérdeztem aggódott arccal kicsi kwamimtól.

     -  Semmi nem lesz. Rájön, arra, hogy ki vagy és te is, arra, hogy ki ő.

     -  Hogy lehetsz ilyen optimista?

     -  Csak ne az eszedre hallgass, hanem a szívedre és minden rendbe fog jönni.

     -  Ezt honnan veszed?

     -  Meglepődnél ha tudnád, hogy miken mentem keresztül. - mondta boldogan Tikki.

* Adrien / Fekete Macska szemszög:*

    -  Ma meg fogom kérdezni. Rá akarok jönni, hogy ki ő. - mondtam sajtot evő kwamimnak.

     -  Sok sikert hozzá. - mondta Plagg gúnyos hangon.

     -  Ezt most miért mondod?

     -  Ő a Katicabogár az egyik legerősebb és legravaszabb szuperhős. Szerinted ha egy gonosz nem tud túljárni az eszén neked sikerülni fog?

     -  Igen.

     -  És ezt honnan veszed?

     -  Onnan, hogy a szeretet mindent legyőz... Még őt is. - mondtam komolyan.

(Írói szemszög:)
    Marinette és Adrien felkészültek az ünnepségre. Katicabogárként és Fekete Macskaként hagyták el otthonukat.

   Amikor az ünnepség elkezdődött boldogan fogadták a város hőseit. Mindenki boldog volt. Boldogság lepte minden egyes lakos lelkét, ahogyan a hősökét is, de még mindig nem tudták, hogy ki a másik. Lehet, hogy nem derült fény a titokra, de az egymás iránt érzett szeretetük sokkal közelebb hozta egymáshoz őket, mint hitték és ezt a lelkük mélyén is tudják. Miután vége lett az úgynevezett lakodalomnak, Macska még utoljára próbálkozott:

     -  Katica várj!!!-megfogta a csuklóját és magához húzta.

     .-  Győztünk, de még mindig nem tudom, hogy ki vagy. Szeretném tudni, hogy ki van a maszk alatt. - mondta Macska meggyőzően. 

     -  Sajnálom, de nem.....-fejezte be volna a mondatát Katica, amikor Macska közbeszólt. 

    -  Fogalmad sincsen róla, hogy már mióta próbálkozok, azért, hogy elnyerjem a szívedet. Mit kell tennem még, hogy megismerhesselek? Találkozásunk óta csak annyit kérek, hogy mutasd meg magad. - mondta és elengedte Katica kezét. 

    -  Rendben éjfélkor találkozzunk az Eiffel torony előtt. - mondta, majd elváltak útjaik. Marinette engedett, Adrien meg felbátorodott. Eljött az a pillanat, amire ők már nagyon régóta vágytak. 

    Eltelt pár óra. Sőt már tizenkettő óra volt és mielőtt az óra két mutatója egybe ért volna Katica és Macska odaértek az Eiffel toronyhoz. Katica, Macskára pillantott... Mind a kettőjük fejében az járt, hogy most mi lesz?