08. Fejezet ----> A múlt, ami a jövő képét tárja elénk

  -  Ha az életvidám Marinettről akarsz hallani, akkor tudnod kell azt az indokot, amiért szerinte érdemes élnie. Megint egy fiú van a háttérben, de nem egy hétköznapi emberről van szó, akit Marinette nem érdemel meg, hanem ez egészen más. Marinette kedvenc divattervezője Gabriel Agreste. Nos, amikor Marinette tizenhat éves lett, és amikor kezdődött a gimi, akkor felbukkant Gabriel fia, aki nem más, mint Adrien Agreste. Először Marinette rá se hederített. Sőt inkább haragudott rá, mert Chloé - az ős ellensége - egy rágógumit tett a székére, hogy így kitoljon Marinettel, de Adrien leakarta szedni a székéről. Marinette azt hitte, hogy ő tette rá a székére a rágót, de egyszer csak meggondolta magát, mert Adrien elmondta neki az igazat. Innentől kezdve Marinette rájött arra, hogy szerelmes Adrienbe. És gondolom tudod, hogy milyen őrült, akkor amikor szerelmes. Teljesen elveszti az eszét és ez benne a vicces. - mondta.

  -  Köszönöm, hogy ezt elmondtad. Marinette mondta, hogy te rajongója vagy a város hőseinek. Ha szépen megkérlek mesélnél róluk?

  -   Persze mesélek róluk. Először is ők már nem a város hősei, hanem a volt hősei ugyanis nekik is nyomuk veszett. Nem tudom, hogy mi lett velük, de azt igen, hogy Párizsban már nincsenek. Amúgy jobb is, hogy ezzel hozzám fordultál, mert Katicáról és Macskáról a város minden lakója vészesen hallgat. Rendben ezt tisztáztuk... Akkor térjünk át Katicáékra. Katica egy nem semmi szuperhős. Amikor először feltűnt Párizsban, Macskával az oldalán mindenkit elkápráztatott, de ezzel nem csak a rajongói vannak így, mert Fekete Macska is fülig bele van zúgva Katicába, vagyis ezt gondolom a megfigyeléseim alapján. De még... - folytatta volna, de egyszer csak megszólalt a telefonja. Mielőtt elfutott ezt mondta: Bocsi mennem kell, de még beszélünk. - mondta, majd elfutott. Amikor elfutott, akkor jöttem rá, hogy az álmok jelentése itt lebeg a szemem előtt. Itt van csak nem veszem észre. Rájöttem, hogy az eddigi álmaim mit jelentenek. Először jöttek az álmaim:

1. álom: Egy tetőn álltam, és madarakkal voltam körül véve, de ők, mintha nem láttam volna engem.... Nagyon furcsa volt. Egy katica ruhába bújt lányt, és egy macska ruhába bújt fiút láttam magam előtt, de ők még mindig nem láttak engem. Az egyik a jojóját pörgette, a másig meg a botját. Egyszer csak a madarak szétszéledtek és körbe vették őket. Vagy megakarták őket támadni, vagy nem tudom.  2. álom: Megint álmodtam, de ezúttal nem róluk, hanem két gimis tinédzserről, vagyis annak tűntek. Engem megint senki sem látott, de ez szokványos egy álomban. Közelebb mentem... Egy lányt és egy fiút láttam, akik beszélgettek. A lánynak fekete haja volt benne két copffal, világos bőr, és tengerkék szemek, egy póló, egy nadrág, és egy cipő volt rajta. Így nézett ki. A fiúnak szőke haja, szintén világos bőrű, egy nadrág, egy póló, és egy cipő volt még rajta. Ő meg így nézett ki, de ez mindegy.

Ez a kettő álom, arra akart rávilágítani, hogy Marinettnek és Adriennek is köze volt egymáshoz, és Katicának és Macskának is köze volt egymáshoz. Szó szerint egymásba voltak szerelmesek. Ez mind nem csak abban segített, hogy megértsem az ő múltukat, hanem abban is, hogy előrébb legyek egy lépéssel a keresett cél felé. Szóval végre megértettem ezt az egész dolgot. Csak azt nem tudom, hogy mi történhetett velük. Majd akkor fogom kideríteni, amikor Fekete Macskát is sikerül, majd előkerítenem. Most jut eszembe, hogy ezt az egészet Marinettel is kéne közölnöm, mert még egy szót sem mondtam neki arról, hogy mit tudtam meg, éppen ezért hazasiettem. A szobám ajtaján belépve Marinettel találtam szemben magamat, aki az ágyamon  ülve morfondírozott valamin. Mikor észre vettem, hogy előtte állok, felém kapta tekintetét és intett, hogy üljek le mellé. Leülök, mikor kisvártatva megszólalt.
 - Én gondolkoztam, és arra jutottam, hogy nem csinálhatjuk ezt. Én értem, hogy segíteni akarsz nekem megtalálni Fekete Macskát és ezzel megmentve a mi helyzetünket, de egyszerűen már nem bírom tovább. Nem mondom azt, hogy feladom, mert semmi ilyesmiről nincsen szó, csak azt mondom, hogy én befejeztem. Eleget kerestem Fekete Macskát, akit nem is tudom, hogy miért akarom megtalálni, hiszen csak a társam, akivel már legyőztük az ellenségünket, így nincsen szükségünk egymásra. - mondta, amire egy kicsit bűntudatom támadt, mert végtére is miattam került arra a pontra, hogy azt érezze itt a vége fuss el véle, és fel kell adnia.
 - Ide figyelj! - fogtam meg a vállát. - Legyőztétek halálfejet, amire ő bosszút állt. Azon kívül, hogy elválasztott a családodtól, elgondolkoztál már rajta, hogy mit is vett el tőled igazán?
 - Csak azt éreztem, hogy egyedül vagyok... Hogy nincs mellettem Fekete Macska, aki segítene megoldani ezt a problémát is, mint az eddigieket, mert nélküle nem jutnék semmire szuperhősként.
 - Igen ebben teljesen igazad van. De, akkor valamit mégis csak jelent neked. Nem, de? - kérdeztem tőle azzal a jelleggel, hogy rá akarom ébreszteni valamire.
 - Ezzel azt akarod mondani, hogy lehet érzek iránta valamit?
 - Nem feltétlenül az érzéseidre gondoltam, hanem arra, hogy valami összeköt vele téged, és emiatt is akartam egész idáig megkeresni őt. Azért, mert valamilyen módon közötök van egymáshoz. Ha a múltban is megvolt ez a kötelék, akkor a jövőben is meglesz. Éppen ezért nem mondhatod azt, hogy itt a vége, csak mert nem tudsz a hollétéről. És, ha tényleg érzel iránta valamit, vagy valamilyen módon fontos neked, akkor nem adod fel és segítesz megkeresni őt.
 - Igazad van. Fekete Macska mindig is fontos szerepet játszott az életemben... Azaz... Katica életében, és ezt nem szabad veszni hagyni.
 - Na! Most, hogy észhez tértél elmondanám, hogy mit is tudtam meg róla/tok. Azt tudod, hogy álmodtam rólad és Fekete Macskáról. - kezdtem bele, amire bólogatott. - Szóval, így tudtam meg, hogy te ki vagy.
 - Várj! Ezzel azt akarom mondani, hogy tudod ki rejtőzik Fekete Macska álarca mögött?
 - Igen. Tudom, hogy ki ő, de a saját érdekedben nem mondhatom el. - Miközben fel akartam állni, Marinette megfogta a karomat és visszarántott az ágyra. - Kérlek! Mond el, hogy kicsoda Macska!
 - Marinette! Tudom mindent megtennél annak érdekében, hogy megtudd az igazságot, de gondolkozz! Tényleg azt akarod, hogy most mondjam el azt, amit akkor is megtudhatsz, amikor Fekete Macskával állsz szemben. Ha elmondom ki van a maszk mögött, akkor minden romba dől. Elmondhatom az igazságot, de kérlek, hogy gondold végig. Ott állsz Fekete Macska előtt azzal a tudattal, hogy tudod ki ő.
 - Igen? És mi történik, ha tudom ki ő? Akkor csak azon gondolkoznék, hogy mi lesz ha!
 - Itt nem az a kérdés, hogy mi lesz a jövőben, hanem hogy mi van most. Ha előtte állsz, akkor vajon te feltudod vállalni magadat, egy olyan személy előtt, aki meghatározhatja az életedet?
 - Én... Nem tudom. Legfőképpen csak az járna az eszemben, hogy mit gondol rólam, ha kiderül, hogy az álarcom mögött nem az a bátor lány vagyok, aki Katicaként.
 - Tudod ezt csak is te tudod eldönteni magadban. De egyet jegyezz meg! Ha szemben állsz vele, ne az agyaddal gondolkozz, hanem a szíveddel érezz!
 - Vágjunk bele! Tudsz valamit róla? Tudod, hogy hol van?
 - Egyenlőre nem, de ha téged Németországban találtalak meg, akkor ő sem lehet messze.
 - Akkor tegyünk az ügy érdekében, és legyünk bevállalósak!
 - Ezt meg, hogy érted?
 - Keressük meg. Menjünk Németországba, és járjunk utána.
 - Tessék? - szólalok fel visítva, amire Marinette kwamija, Tikki, is előbújik.
 - Na jó! Ezt még én sem tartom jó ötletnek. - mondja a kicsi kwami.
 - Figyelj Marinette! Itt az iskola, a szüleim, a barátaim, és hősként is számítanak rám. Hogy gondolod, hogy csak úgy elmegyünk Németországba? - a kérdésemre komolyra vált az arca.
 - Tudom, hogy ez egy hülye ötletnek hangzik, de ha tenni akarunk valamit, akkor most kell cselekednünk. - ezt olyan meggyőzően nyilvánította ki, hogy majdnem rábólintottam, de még átgondolnám.
 - Rendben, de még ne örülj! Még alszok rá egyet, és holnap meglátjuk. Nem mondom biztosra, hogy beleegyezek, de elismerem, hogy igazad van. - közben elkezdtem csinálni a leckémet, ami nem foglalt olyan sok időt magába. Az iskolára is ugyanúgy kell időt és figyelmet szentelnem mint erre. Amint befejeztem a leckét, elvégeztem azokat a dolgokat, amiket az esti teendőim közé szoktam sorolni. Idő közben elaludtam, és szokásomhoz híven megint álmodtam valamit, de az most nem a múltam mutatta meg, hanem a jövőt. Az álmom most egy teljesen más környezetet tárt a szemem

elé. Fekete Macskát és Katicát láttam beszélgetni egy háztetőn. Egy ideig azt figyeltem, ahogyan beszélgetnek egymással, vagyis az egyik pillanatban még ez történt, a másikban pedig Macska megölelte Katicát. Az egész úgy zajlott le, mintha két gyerekkori barát talált volna újra egymásra. Talán ha tényleg igent mondanék a Németországi útra, akkor talán ez történne? Vagy ezt csak az álom mutatja, és teljesen más fog történni? Ha meg akarom kapni ezekre a kérdésekre a választ, akkor igent kell mondanom, kerül, amibe kerül. Amint felébredtem odamentem Marinette ágyához, és megráztam, hogy felébredjen, aminek végeredménye képen pontosan ez történt.
 - Mi.. Mi az? - ébredt fel, amire én leültem mellé és elmondtam neki a döntésemet.
 - Egész idáig valóban nem történt semmi az én hibámból. Cselekednünk kell! Most vagy soha!
 - Akkor beleegyezel? - kérdezte tőlem.
 - Igen. - mondtam ki azt a mondatot, amivel lehet, hogy megindítottam egy közelgő lavinát.

07. Fejezet ---> Egy lépéssel előrébb, a keresett cél felé

  -  Miranda mi a baj? - kérdezte ijedten Marinette.
  -  Álmodok rólad és egy fiúról, Katicáról és Macskáról. Mégis mi ez az egész? - tettem fel a kérdést egyértelműen, de ő nem felelt. Egy ideig csöndben maradt, de egy kis idő múlva mégis megszólalt.

  -  A múltam... - vágta rá a választ, amire én elképedtem. Alapból nem kellett volna meglepődnöm, mert az nekem is feltűnt, hogy az ő múltjáról álmodok, de azt már nem tudom, hogy miért. Nincsen benne semmi logika, vagyis nem találok benne értelmet. Az eddigi álmaim alapján, nem csak Katicának és Macskának van köze egymáshoz, de a maszk mögött megbújó személyeknek is. Marinette azaz Katicabogár, és Adrien mármint Fekete Macska, civilként is ismerik egymást. Ha talán megkeresném Alyát, akkor több esélyem lenne kideríteni az igazságot. Várjunk csak! Marinette azt mondta, hogy abba az iskolába jár, mint én. Szóval megtudom keresni őt, és egy lépéssel máris közelebb leszünk a cél felé. Az érzés, hogy lassan megszabadulok a tehertől, amit a hátamon cipelek, egyszerűen felemelő érzés. Csak annyi a dolgom, hogy megkeresem Alyát, aztán kitalálom, hogy mit tegyek. - törtem volna a fejemet tovább, de ekkor észre vettem, hogy Marinette még várja a válaszomat. Először értetlen arcot vágtam, mert nem jutott egy válasz se az eszembe. Percekig csak bámultuk egymást, majd közelebb mentem hozzá.
 - Tudod én most fáradt vagyok, mert a mai bevetés kimerített. Most nem szeretnék ezen gondolkozni, mert egyszer eljön az az idő, hogy erre a kérdésre is megtaláljuk a választ, de az nem most lesz. Kérlek had aludjak, és majd holnap megbeszéljük. - mondtam, amire ő egyszerűen csak bólintott. Vagy nem érdekelte a téma, vagy holnap kezd el, majd miatta nyaggatni. Igazság szerint ez egyben kifogás is volt, de tényleg fáradt vagyok, mert nekem ez még ennyi nap után is új. Meg kell szoknom ezt az egészet és túl kell lépnem rajta, mert ennél lesz még nehezebb is. Egyre nagyobb megpróbáltatások lesznek az életemben, de ezek a hősködéssel járnak. Mindegy! Ha már elkezdtem be is kell fejezem... Meg kell szoknom, kezdve a mai nappal. Mivel hosszú volt ez a nap a legjobb, ha alszok egyet és holnap folytatom a gondolkodást. Éppen ezért lefeküdtem és Marinette is így tett. Jut eszembe nem is tudom, hogy a szüleim meddig engedik, hogy itt maradjon. Ezért ki kell, majd találom valamit, mert ha nem, nem csak Marinette fogja meginni ennek a levét, hanem én is. Reggel, amikor felkelek az lesz az első dolgom, hogy megbeszélem a szüleimmel azt, hogy Marinette maradhasson még egy kicsit, aztán iskola. Vagy iskola közben, vagy utána még meg kell keresnem Marinette legjobb barátnőjét, Alyát. Ha ez megvan összerakom a szálakat és ezzel valahogy megfejtem az álmaimat. Nos ezzel le is zárhatom a mai napot. Szépen és lassan elaludtam, de nem tudtam teljesen kialudni magamat, mert kereken hat órára állítottam be az ébresztőórámat, ami teljes pontossággal fel is ébresztett. Kinyitottam a szememet, egy napsütötte szoba tárult a szemem elé. Marinette még aludt, mert a csodával határos módom az ébresztőóra nem ébresztette fel őt úgy, mint engem. Odadobtam hozzá az egyik párnámat, de ezzel csak azt értem el, hogy az arcába szorította és tovább aludt. Elkezdtem felé dobálgatni az összes párnámat, amiből egy párnacsata kerekedett. Rövid idővel később abbahagytuk. Amíg Marinette tovább aludt, addig felöltöztem, összepakoltam és minden egyes dolgot elintéztem, amit a reggeli teendőim közé szoktam sorolni. Felébresztettem Marinettet is, aki először lusta volt felkelni, de végül egy kis noszogatás után sikerült kiráznom az ágyból. Ő is felöltözött, de még mindig álmosnak nézett ki. A szüleim szokásosan már nem voltak itthon, mert munkába mentek. Nekik hamarabb kezdődik a munkájuk, mint nekem egy iskolai tanítási nap. Elkészültem, de még volt bőven időm arra, hogy elinduljak, ezért leültem a kanapéra egy kicsit gondolkozni. Eddig kész vagyok mindennel és a mai napra annyi a teendőm, hogy iskola után beszélek Alyával, majd megfejtem azt, hogy az eddigi álmaim mit rejtenek. Így már az ég adta világon, vagyis az egész életemben valamennyire, minden rendben lesz. Vagyis  inkább úgy fogalmaznék,  hogy

egy lépéssel előrébb leszek/leszünk a keresett cél felé. Most, hogy mindent átgondoltam magamban, felálltam a kanapéról, és Marinettet pillantottam meg magam előtt, aki úgy nézett rám mintha kérdezni akarna valamit. Érdeklődő arccal néztem rá, de ő válasz helyett csak megrázta a fejét. Gondolom ez nála annyit tesz, hogy most nem akarok mondani semmit sem. Inkább én szóltam hozzá.
   -  Marinette... Van valami baj? - kérdeztem meg tőle, de megint megrázta a fejét. Egy ideig csak nézett rám, aztán válaszolt a kérdésemre: Nem nem dehogy! Csak tudni szeretném, hogy tudsz valamit arról, hogy hol lehet Fekete Macska? - a kérdésére nem feleltem semmit, mert közben megakadt a tekintetem az órán, ami már kereken hét órát mutatott, ami az jelenti, hogy indulnom kellene. Mielőtt még elmentem volna mellette, válaszoltam a kérdésére.
  -  Nem még nem tudok semmit, mert most az álmaimat szeretném megfejteni, és csak akkor jöhet az igazság. - mondtam, majd elindultam a kijárat felé. Becsuktam magam mögött az ajtót, és elindultam az iskola felé. Percek alatt odaértem az iskolába, de egy "pisszenést" hallottam a táskám felől. Elbújtam egy helyre, ahol két fa volt, és senki nem láthat meg. Amint kinyitottam a táskámat, a kicsi kwamim rögvest ki is bújt belőle. Sejtésem szerint megakar beszélni velem valami fontosat, mivel már Marinette felbukkanása óta nem beszéltem meg vele olyasmi dolgokat, mint: a tervemet, arról, hogy kiderítem mit jelentenek az álmaim. Suny, amint kirepült a táskámból kérdő arccal nézett rám. Nem értem, hogy miért, ezért reflexből rögtön rákérdeztem, hogy miért néz rám ilyen tekintettel.
   -  Suny mégis mi a baj? - kérdeztem értetlenkedő arccal, amire rögtön felelt az előbbi kérdésemre.
  -  Elmondanád nekem, hogy mégis milyen tervet találtál ki arra, hogy megtaláld Fekete Macskát? Vagy most az álmaidat akarod megfejteni, és aztán az igazságot akarod kideríteni? Csak azért kérdezem, mert már teljesen elvesztettem a fonalat, - adott választ a kérdésemre, amire elmosolyodtam, mert szerintem ez aranyos egy több ezer éves kwamitól.
  -  Az igazság, hogy elterveztem az egészet, de Marinettenek még nem akarok szólni, amíg ki nem derítettem, hogy civilként is ismerték-e egymást, mert az biztos, hogy Katica és Macska ismerték egymást hisz társak voltak. Már csak az a kérdés, hogy Marinette és Adrien is ismerték-e egymást. Ha ez megvan, akkor összerakom a szálakat és valahogy kitalálom, hogy most hol lehet Fekete Macska. - folytattam volna tovább, de a csengő belevágott a szavamba.
  -  Nos, így jó lesz? - kérdeztem meg tőle, amire bólintott. Ezután gyorsan beszaladtam az iskola épületébe, azon belül az osztályterembe, ahol jelenleg a földrajz óra már kezdetét vette. Mielőtt még bementem volna az osztályterem ajtaján, először ki kellene találnom egy jó kifogást arra, hogy miért késtem el az óráról. Nem jut eszembe semmi. Végül benéztem az ajtón és feltűnt, hogy a földrajztanár még nincsen bent a teremben szóval, még simán megúszhatom. Bementem volna a terembe, de valami keresztbe húzta a számításaimat, mert ahogy átléptem volna a küszöböt egy hangot hallottam meg a hátam mögül, ami azt mondta, hogy álljak meg ott, ahol vagyok. Engedelmesen megálltam és megfordultam. A tanárral találtam szemben magamat, aki még a szokásosnál is jobban, mérges arccal nézett rám. Gondolom Marinettel is így bánhatott régebben, de ez már a múlté. Most én vagyok itt, és rám haragszik a tanár, mert elkéstem a még meg nem tartott földrajzóráról. A tanár csak annyit mondott, hogy most még ezt az esetet még elnézi nekem, mert ez volt a legelső alkalom, hogy elkéstem. Leültem a helyemre, ahol általában Annabell szokott mellettem ülni, mögöttem pedig, Roxy és Katalin szokott ülni, de most nem láttam nyomát annak, hogy bejöttek volna az iskolába. Egy ideig bámultam a mellettem, és mögöttem lévő helyeket, majd se szó be beszéd elkezdődött az óra, amin a diákok szokásosan a könyvüket figyelve jegyzeteltek, de egy egyáltalán nem is szokatlan. Amint a  negyvenöt perc eltelt, vége lett az órának. Az óra végeztével a tanár kiment a teremből, a többiek, pedig felsóhajtva kezdtek el beszélgetni egymással. Az én szünetem nem telt úgy, mint ahogy szokott, mert most nem volt senki, akivel rendesen tudnék beszélgetni bármilyen témáról. Ezért ottmaradtam a teremben egyedül a gondolataimmal, mert már mindenki máshol töltötte az idejét. Arra gondoltam, hogy mivel nem tudom, hogy hogyan néz ki, Alya, ezért rákeresek az interneten a nevére és csak lesz róla egy kép. Amint beírtam azt a nevet, amit Marinette pontosan megadott, mutatott róla pár képet. Eltettem a telefont. Abban a pillanatban jöttem rá, hogy már láttam Alyát az iskolában, de akkor még nem tudtam, hogy ki is ő. Amikor eltettem a telefonomat, felnéztem és a folyosón Alyát pillantottam meg, de nem tudtam odamenni hozzá, mert éppen becsöngettek. A többi tanóra gyorsan eltelt, de a szünetekben Alyát már egyszer sem láttam. Mintha csak egy véletlen egybeesés lett volna, amikor megláttam. Annyi biztos, hogy még ma kell találkoznom vele, mert ha nem, akkor nem tudok semmivel sem előállni Marinettnek. Megígértem neki, hogy segítek előkeríteni Fekete Macskát. Ha nem tartom meg a szavamat, azzal nem csak őt csapom be, hanem magamat is, mert ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó. Ha valami jót akarok tenni az életben, akkor legyen ez. Az iskolában töltött idő alatt rájöttem arra, hogy ma nem tudom teljesíteni azt a célt, amit kitűztem magam elé. Ezzel a gondolattal mentem ki az iskola épületéből. Hazafelé kezdtem el sétálni, amikor egy váratlan fordulat történt. Hirtelen Alyába botlottam bele, aki egy padon ülve babrál a telefonjával. Abban a pillanatban, amikor megláttam gondoltam egyet és leültem mellé. Nem vett észre csak nyomogatta a telefonját, én meg csak végig figyeltem, hogy mit is csinál. Jó pár perce beletelt, amíg felfigyelt arra, hogy mellette ülök, de végül vette a fáradságot és rám nézett. Szótlanul figyeltünk egymásra. Hozzá akartam szólni, de ő végül megelőzött:
 -  Hé! - bökött meg a karjával. - Te vagy az a lány, akit az iskolában láttam. Gondolom azért vagy itt, hogy kérdezz vagy mondj nekem valamit, szóval ki vele! Mit szeretnél tőlem?
 -  Igen én vagyok. - mosolyogtam rá, majd belekezdtem a mondandómba. - Beszélni szeretnék veled egy elég személyes témáról, ami téged egy kicsit érzékenyül fog érinteni. Eléggé fontos az, amit mondani akarok, de nem tudom, hogy hol is kezdjem. Szóval ha nem akarsz beszélni róla, akkor csak szólj és elmegyek. - a mondatomra egy ideig nem felelt, csak értetlenül nézett, majd magabiztosan bólintott, annak jeléül, hogy nem zavarja az, hogy egy számára eléggé idegen ember akar beszélgetni vele.
  -  Ismersz / ismertél egy bizonyos Marinette Dupain-Cheng nevű lányt?
  -  Igen... - felelte egy kicsit meglepetten. Gondolom elképedt a kérdés hallatán. - Igen ismerem őt. Ő volt a legjobb barátnőm, mielőtt eltűnt, de ez nem lényeges. Amúgy meg milyen jogon kérdezel róla? Ő az egyetlen lány volt, aki igazán megértett, de eltűnt! Had emlékezzek rá úgy, ahogy vagy! - emelte fel a hangját Alya. Pont, ahogyan gondoltam. Érzékenyen érinti őt a dolog, mert tényleg hiányzik neki Marinette, ami azt jelenti, hogy ő többet tud róla, mint bárki más. És egyben Katica legnagyobb rajongója is, úgyhogy szép lassan kitudom kérdezni őt Katicáról és Marinettről is, ami számomra hatalmas előrehaladást jelent.
   -  Tudom, hogy ez neked nem jó, de nekem sem. Nekem is Marinette volt az egyik legjobb barátnőm, szóval egy cipőben járunk. Nekem nem volt alkalmam sokszor találkozni vele, mert régebben egy másik országban éltem. Ezért nem tudtam olyan sokat róla, de te igen. Éppen ezért megtennéd nekem azt, hogy mesélnél róla olyan dolgokat, amik a hétköznapjaiban szerepet játszottak? - kérdeztem tőle azt a kérdést, amivel tuti kicsalhatom tőle a választ, mert ezzel a kérdéssel egy olyan pontra találtam, amit ő tényleg megért és át is érez.
  -  Rendben mesélek, de ezt miért is szeretnéd?
  -  Azért, mert a mosolygós, életvidám lányként szeretnék rá emlékezni.
  -  Igen ez jó indok. Amúgy ne haragudj a viselkedésemért.
  -  Semmi baj. A te helyedben én is hasonlóan viselkedtem volna.
  -  Ez igaz. Akkor mit szeretnél hallani? - kérdezte, amire szóra nyitottam a számat, de inkább mégis folytatta azt, amibe belekezdett. - Ha az életvidám Marinettről akarsz hallani, akkor tudnod kell azt az indokot, amiért szerinte érdemes élnie. Megint egy fiú van a háttérben, de nem egy hétköznapi emberről van szó, akit Marinette nem érdemel meg, hanem ez egészen más. Marinette kedvenc divattervezője Gabriel Agreste. Nos, amikor Marinette tizenhat éves lett, és amikor kezdődött a gimi, akkor felbukkant Gabriel fia, aki nem más, mint Adrien Agreste. Először Marinette rá se hederített. Sőt inkább haragudott rá, mert Chloé - az ős ellensége - egy rágógumit tett a székére, hogy így kitoljon Marinettel, de Adrien leakarta szedni a székéről. Marinette azt hitte, hogy ő tette rá a székére a rágót, de egyszer csak meggondolta magát, mert Adrien elmondta neki az igazat. Innentől kezdve Marinette rájött arra, hogy szerelmes Adrienbe. És gondolom tudod, hogy milyen őrült, akkor amikor szerelmes. Teljesen elveszti az eszét és ez benne a vicces. - mondta.
  -  Köszönöm, hogy ezt elmondtad. Marinette mondta, hogy te rajongója vagy a város hőseinek. Ha szépen megkérlek mesélnél róluk?
  -   Persze mesélek róluk. Először is ők már nem a város hősei, hanem a volt hősei ugyanis nekik is nyomuk veszett. Nem tudom, hogy mi lett velük, de azt igen, hogy Párizsban már nincsenek. Amúgy jobb is, hogy ezzel hozzám fordultál, mert Katicáról és Macskáról a város minden lakója vészesen hallgat. Rendben azt tisztáztuk... Akkor térjünk át Katicáékra. Katica egy nem semmi szuperhős. Amikor először feltűnt Párizsban, Macskával az oldalán mindenkit elkápráztatott, de ezzel nem csak a rajongói vannak így, mert Fekete Macska is fülig bele van zúgva Katicába, vagyis ezt gondolom a megfigyeléseim alapján. De még... - folytatta volna, de egyszer csak megszólalt a telefonja. Mielőtt elfutott ezt mondta: Bocsi mennem kell, de még beszélünk. - mondta, majd elfutott. Amikor elfutott, akkor jöttem rá, hogy az álmok jelentése itt lebeg a szemem előtt. Itt van csak nem veszem észre. Rájöttem, hogy az eddigi álmaim mit jelentenek. Először jöttek az álmaim:
1. álom: Egy tetőn álltam, és madarakkal voltam körül véve, de ők, mintha nem láttam volna engem.... Nagyon furcsa volt. Egy katica ruhába bújt lányt, és egy macska ruhába bújt fiút láttam magam előtt, de ők még mindig nem láttak engem. Az egyik a jojóját pörgette, a másig meg a botját. Egyszer csak a madarak szétszéledtek és körbe vették őket. Vagy megakarták őket támadni, vagy nem tudom. 2. álom: Megint álmodtam, de ezúttal nem róluk, hanem két gimis tinédzserről, vagyis annak tűntek. Engem megint senki sem látott, de ez szokványos egy álomban. Közelebb mentem... Egy lányt és egy fiút láttam, akik beszélgettek. A lánynak fekete haja volt benne két copffal, világos bőr, és tengerkék szemek, egy póló, egy nadrág, és egy cipő volt rajta. Így nézett ki. A fiúnak szőke haja, szintén világos bőrű, egy nadrág, egy póló, és egy cipő volt még rajta. Ő meg így nézett ki, de ez mindegy.  Ez a kettő álom, arra akart rávilágítani, hogy Marinettnek és Adriennek is köze volt egymáshoz, és Katicának és Macskának is köze volt egymáshoz. Szó szerint egymásba voltak szerelmesek. Ez mind nem csak abban segített, hogy megértsem az ő múltukat, hanem abban is, hogy előrébb legyek egy lépéssel a cél felé.

06. Fejezet ---> Mielőtt lesújt a múlt

Egy nap elteltével valami megváltozott. Valamiért nem bízom meg annyira benne, mert rossz érzésem van a jövőjével kapcsolatban. A nap fele eltelt, amíg én iskolában voltam ő otthon kuksolt. Ma nem volt semmi bevetés, ezért iskola után rögtön hazafelé vettem az irányt. Marinette kint várt a kapu előtt. Szerintem látta, valahogy megingott felé a bizalmam. Amint rögtön odaértem hozzá, ő felém fordult. - Tudom, hogy neked furcsa ez a helyet, de én sem érzek másként. Tudom, hogy az elődöddel nem szívesen barátkozol, de elárulok valami. - mondta, majd közelebb jött. - Az elődöd vagyok... A barátod... - amikor ezt kimondta valami azt sugallta, hogyha nem bízok benne, akkor nagy hibát követek el. Mivel nem jutottam szóhoz, egyszerűen csak megöleltem. Belátom, ha barátságot kezdeményez felém, akkor adnom kell neki egy esélyt. Bíznom kell benne, mert a bizalom fontos. Bementünk a házba, én pedig elkezdtem megcsinálni a leckémet. Nem volt nehéz, de mégis elgondolkodtató. Amíg én írtam a leckémet, addig Marinette egy blogot nézegetett. Egy ideig csak néztem, hogy mit csinál, de aztán közelebb mentem hozzá és ő felém fordult. - A blog szerkesztője Alya. - sóhajtott és folytatta. - Ő volt a legjobb barátnőm, aki mindenkinél jobban megértett, de egyben ő Katica bolond is. Vele nem tudtam megbeszélni ezt az egészet, mert leleplezném magamat. Idehoztál, ezzel hatalmas kockázatot vállaltál, és egyben egy nagy tehert vettél le a vállamról... Ez nagyon sokat jelent nekem. - mondta, aztán egy gyors mozdulattal megölelt és én is őt. Most már látom, hogy érdemes bízni benne, ezért kiérdemelte a bizalmamat. Ő tényleg a barátom és legalább megtudjuk beszélni egymással ezeket a hős dolgokat. Egy ideig beszélgettünk, aztán elkezdtem tovább csinálni a leckémet, ő pedig visszament a képernyő elé. Egy kis idő múlva lefeküdt aludni, én meg folytattam a leckémet. Maga a lecke könnyű volt, de nehéz volt úgy csinálni, hogy máshol jár az agyam. Fél órával később már készen lettem vele, de akkor már nyolc óra volt. Csak úgy könnyedén elterültem az ágyamon, hogy elgondolkozzak azon, ami az elmúlt napokban fontos eseményként szerepelt az életemben. Párizsba költözésen után, egyik napról a másikra egy igazi szuperhős vállt belőlem, akinek társaival együtt embereket kell mentenie. Később kiderül, hogy nekem kell megmentenem azt a két hőst, akik még előttem(és a társaim előtt) mentették meg Párizst a gonosztevőktől. Aztán, amikor már azt hiszem, hogy nincs más, akkor elutazok Németországba, ahol olyasvalakivel találkozom, akiről azt hittem, hogy nincs többé( vagyis eltűnt). Találkoztam Katicával, és rájöttem az igazságra is. Kiderítettem, hogy Katicabogár és Fekete Macska nem más, mint Marinette Dupain- Cheng és Adrien Agreste. Az igazság kiderülése után egy hatalmas terhet vettem magamra, miszerint segítek Katicának / Marinettnek megtalálni Fekete Macskát. Magammal hoztam Párizsba, és most ott tartok, hogy összebarátkoztam vele. Most az lenne a következő lépés, hogy ki kéne találni, hogy hol lehet Fekete Macska.  Ha Katica Németországban kóborolt, akkor ő hol? - folytathattam volna az elmélkedést, de már annyira elálmosodtam, hogy magától lecsukódott a szemem. Most megint álmodtam valamit, de az nem olyan volt, mint a többi. Megint Katicát és Macskát láttam, de most egymáshoz beszéltek és ezt hallottam is.

  -  Emlékszel arra, amikor először találkoztunk? Akkor még egy olyan lány voltam, aki mindentől fél és egyedül nem megy semmire. Amikor nem vagyok Katica, akkor ilyen lány vagyok, de amikor már hősként lépek az emberek elé, egy magabiztos lány vagyok, akit még én sem láttam. Szóval még ha álarc nélkül is ismerjük egymást lehet, hogy csalódni fogsz. - mondta Katica, majd Macskának adott szót, aki először bizonytalan arcot vágott, de rájött, hogy erre nincsen semmi szükség, mert ha ő is elfogadja társát, akkor Katica is elfogadja őt.

  -  Igen emlékszem arra a napra, amikor találkoztunk, amikor megláttalak. Akkor még nem volt véleményem rólad, hisz még nem tudtam, hogy mire vagy képes. Akkor, amikor először mentettük meg Párizst, akkor megfogadtam, hogy mindenáron kitartok melletted és, hogy mindig is szeretni foglak. Ez minden, amit el akarok mondani és tudd, hogy nem fogok csalódni. - mondta Macska miközben Katicát bámulta, aki a fülbevalójáért nyúlt. Macska is készen ált lehúzni a gyűrűjét, de valami megakadályozta őket. Ezután már nem láttam többet, mert felébredtem. Ránéztem az órámra, ami reggel öt órát mutatott, ami azt jelenti, hogy még három óra van az iskola kezdetéig. Eldöntöttem, hogy Marinettnek nem fogok szólni az álmaimról, mert most csak még jobban bekavarna. Még mindig furdalta egy kérdés az oldalamat, amire mihamarabb választ kell találni. Az a kérdés, hogy hol lehet Fekete Macska? Ha Katica Németországban volt, akkor Macska is egy Európai városban lesz. Szóval Halálfej így választotta el őket? Talán Adrien és Marinette után is érdeklődnöm kéne. Persze mind ezt a tudta nélkül fogom csinálni. Lehet, hogy egyszer, majd rá fog jönni, de az nem most lesz. Ahhoz, hogy megtaláljam Macskát, ahhoz be kéne járnom egész Európát. Miért pont Németországban volt Katica? Kell lennie valamilyen összefüggésnek.... Valamilyen kiindulópontnak... Nincs semmi, amin elindulhatnék vagy csak azt én nem veszem észre? Ha valahogy rájöhetnék, hogy hol van, akkor levehetném azt a terhet a vállamról, amit Marinette át adott. Az a lényeg, hogy most nem adhatom fel. Még pár percig ezen gondolkodtam, aztán megszólalt az ébresztő órám. Jelezte, hogy itt az ideje felkelni. Egy kicsit még az ágyban maradtam, aztán felkeltem és átöltöztem. Amikor már elintéztem minden reggeli teendőmet, akkor összepakoltam a táskámat. Mielőtt elindultam volna még odamentem, Marinetthez, aki láthatóan álmost volt, de még ébren találtam. Ő felém fordult én, pedig a fülébe súgtam valamit. - Későn jövök ne várj meg. - bólogatott, majd a szemei lecsukódtak és tovább aludt. Azért mondtam neki ezt, mert most kérdezősködök, kiderítek dolgokat Katicáról / Marinettről és Fekete Macskáról / Adrienről. Amint kimentem a kapun tüzet észleltem a környéken. Szintén abban a pillanatban valami elsuhant a fejem felett. Először megijedtem, de aztán észbe kaptam és rögtön tudtam, hogy át kell változnom. Gyorsan elfutottam egy oszlop mögé és megnyomtam a kék követ a nyakláncomban, amitől nagy fényt követően egy szempillantás alatt át is változtam. Végigszemléltem, a már másodjára látott hős ruhámat. Csak, hogy tisztázzuk ezek, azok a képességek, amikkel megvédhetem magamat: egy három labda, ami átváltozik azzá, amivé szeretném, ha feldobom nagy fényt követően minden visszaáll a régi kerékvágásba. Elkezdtem futni és abban a pillanatban eszembe jutott, hogy hogyan közlekedhetnék gyorsabban. Marinett is Katicaként jojóval közlekedik, ezért nem lenne baj ha én is így cselekednék. Kezembe fogtam az egyik labdámat, ami átváltozott egy hasonló jojóvá, mint amit Marinette / Katica használ. De ez sárga volt. Lendítettem egyet vele és az egyik vége a kezemben, a másik vége, pedig egy magas háznak a kéményén volt. Simán elrugaszkodtam a földtől, és amikor már észbe kaptam a ház tetején találtam magamat. A sárkány a parkban volt és a társaim is ott voltak, de én nem. Egy mozdulattal megint lendítettem és a segítségével a kék ruhás lány mellett értem földet. Nem köszöntek nekem így én sem köszöntem nekik. Helyette mind a négyen az ellenségre koncentráltunk, aki jóval nagyobb nálunk. A barna ruhás lány egyszer csak elfutott, de nem tudom, hogy miért. Mi hárman utána futottunk, azért, hogy senki se maradjon egyedül. Egy utcában megállt és elkezdett beszélni hozzánk. - Na jó. Valahogy le kellene győznünk ezt a sárkányt, de ahhoz össze kell fognunk. Két lehetőségünk van. Mint tudjuk tud repülni és tüzet köpni ezért a víz ellene a legnagyobb megoldás. És, mint tudjuk köztünk van olyan, aki jól bánik vele. - mondta, kacsintott, aztán folytatta. - Aztán van még egy lehetőségünk, ami szintén praktikusnak bizonyul. Ellene fordíthatnánk a saját fegyverét. Köztünk szintén van olyan, aki irányítani tudja a meleg fényt, mármint a napot. Szóval bármit is tegyünk maradjuk együtt! - mondta, majd mindannyian visszamentünk a parkba, de a sárkány már nem volt ott. Elkezdtünk ötletelni, hogy mi legyen és, hogyan győzzük le. Megbeszéltünk, azt, hogy kinek mi az ereje és hogy hogyan fogjuk legyőzni. A többiek ereje ezek:

  1. Nap: Fegyver: Három labda, ami bármivé át tud alakulni. Erő: Fényt kibocsátani.

 2. Szél: Fegyver: Négy legyező, aminek a segítségével lehet repülni. Erő: Tárgyak mozgatása.

 3. Föld: Fegyver: Kettő bot, ami szétszedhető és hosszúra megnyúlik. Erő: A földet irányítani

 4. Víz: Fegyver: Kettő szalag, ami irányítja a vizet és hosszúra megnyílik. Erő: A vízzel csodákat művelni. Mivel most már tudtuk, hogy kinek milyen ereje van így készen álltunk arra, hogy legyőzzük az új ellenfelünket. Mind a négyen elkezdtük keresni a sárkányt, majd amikor már feladtuk volna egy hangos sikoltást hallottunk. Mindannyian elkezdtünk futni a sikoly irányába. Gyorsan megtaláltuk a helyszínt, mert az emberek jajveszékelve futottak ki az utcából, menedéket keresni. Pillanatok alatt odaértünk. A sárkány torkából feljövő tűz egy egész házat eltalált, ami nagy kárt okozott. A fehér ruhás, és a barna ruhás lány elterelte a figyelmüket. Úgy csinálták, ahogy nem hittem volna: a szél erő segítségével a sárkány felemelkedett, majd le és egy helyben maradt. Nem tudott mozdulni.És a föld erő segítségével a föld besüppedt alatta a föld, aminek a segítségével fogságba esett. Egyszer csak a két lány talizmánja elkezdett pittyegni, ami az jelentette, hogy mindjárt vissza fognak változni. Varjuk csak... Miért ilyen hamar? Lehet azért, mert az erejüket felhasználták, amitől a talizmán ereje lemerül. Ők ketten egy szempillantás alatt eltűntek. A kék ruhás lánnyal így ketten maradtunk, ami azt jelenti, hogy minél hamarabb le kell, hogy győzzük. Mivel a sárkány most fogságban volt így nekünk nagyobb előnyünk volt vele szemben. Elkezdtem felé futni, és a jojó segítségével még jobban lefogni, de nem sikerült, mert a szájával elkapta és egy mozdulattal magához rántott. Már én is fogságban voltam. A kék ruhás lány csak állt, mert most sehogy sem tudott segíteni nekem, mert akkor őt is elkapná. Abban a pillanatban felé kiáltottam. - Menny és hozz segítséget. Addig megoldom. - mondtam, majd gyorsan elfutott. Hosszú pillanatokig csak néztem a sárkányt, majd egyszer csak arra eszméltem, hogy kinyitja a száját, amiben pillanatok alatt tűz fog keletkezni. A fény egyre magasabb volt. Az életemmel játszok. Próbáltam mocorogni, de a lábával leszorított ezért nem mentem olyan sokra vele. Amikor már azt hittem, hogy itt a vég meghallottam egy aprócska hangot a fejemben, miszerint a saját fegyverét használjam fel ellene. Mivel az egyik karomat nem szította le, ezért a labdámért nyúltam, amit a mozdulattal a sárkány felé dobtam és nagy fény keletkezett tőle. Amikor felpillantottam már minden rendben volt és a sárkány eltűnt, mert megtaláltam a gyenge pontját. Pillanatok alatt minden vissza állt a régi kerékvágásba. Emiatt a támadás miatt, az iskola ma is elmaradt. Ezt jól tudtam, ezért hazafelé vettem az irányt, de eszembe jutott, hogy még kérdezősködnöm kéne. Inkább tovább mentem és eldöntöttem, hogy inkább ezt holnap csinálom, majd meg. Pillanatok alatt haza értem. Marinette megint a kapuban várt. Nem biztos, hogy sejti, hogy miben mesterkedek, de a mai bevetést elmeséltem neki. Egész nap beszélgettünk, ami azt jelenti, hogy egyre jobban kezdünk megbarátkozni egymással és magával a helyzettel is. Amikor már majdnem mindent megbeszéltünk Marinette egy olyan témát hozott elő, amiről még nem szeretnék vele beszélgetni.

  -  És kiderítettél már valamit Fekete Macskáról? - maga a kérdés már nem hangzott biztatónak, mert még semmit sem derítettem ki. Láthatóan Macska fontos neki, de amíg nem tudok meg valami fontosat, ami elindíthat egy ponton, hogy kideríthessem merre van az ő társa, addig terelem a témát.

  -  Tudod most nincs kedvem erről beszélni. Majd valamikor máskor beszéljük ezt meg... Addig is kérlek ejtsük ezt a témát. - és, akkor eszembe jutott, hogy mi lenne ha felkeresném a barátnőjét. - Amúgy hol találhatom meg a barátnődet, akiről meséltél?

  -  Mért akarod megkeresni? Na jó mindegy a neve Alya Césaire és Collége Francoise Dupount tanulója. Ott mindenképpen megtalálod és ha nem bánod most lefekszem. - mondta nagy hangnemben, mintha ez a kérdés érzékenyül érintené. Idő közben hazajöttek a szüleim, akik még mindig furcsállták, hogy itt van. Amikor már mindenki mindennel készen volt, lefeküdtünk aludni. Ami aggasztó volt, hogy furcsa álmokat álmodok, de még mindig nem tudom, hogy miért. Holnap megkeresem Marinette barátnőjét Alyát, hogy meséljen róluk. Ki fogom deríteni, hogy hol van Fekete Macska. Ha már megtudtam róluk egy pár dolgot, akkor ki kéne derítenem, hogy hol van Macska. De, hogy csináljam? Ha bármi értelme is lenne, hogy Marinette pont Németországban kóborolt Katicaként, akkor tudnám, hogy mi az. Macska is valahol Németországban van? Vagy talán máshol? Mindent egyedül kell kiderítenem és ez már kiakaszt. Egyedül vagyok, és segítsék kell. Ha feladom azzal a gyengeségemet mutatom, de ha nem adom fel, akkor így is, úgy is összeesem. Ezért kell valakinek ezt elmondanom, vagy valahogy segítséget kérnem. Ha tovább folytatom, akkor előbb utóbb bajok lesznek. Valahogyan ki kell bírnom. egyszer csak elálmosodtam ezért lefeküdtem aludni. Most nem álmodtam semmit, de valamitől még is felriadtam. Amikor kinyitottam a szememet Marinettet láttam magam előtt. El kell mondanom neki, ezeket az álmokat.

  -  Miranda! Mi a baj? - kérdezte ijedten.
  -  Álmodok rólad és egy fiúról, Katicáról és Macskáról. Mi ez az egész? - kérdeztem tőle, amire ijedten nézett rám, de válaszolt. - A múltam...

----------------------------------------------------------------

Nosz sziasztok. Bocsi, hogy ilyen sokáig kellett várni a részre, de nem volt időm nagyon. Köszönöm az eddigi kommenteket, visszajelzéseket. Ezek nagyon jól esnek. Remélem, hogy nem okozok ezzel a résszel csalódást, mert szerintem nem sikeredett olyan jóra. Egy hét múlva hozom a következő részt addig is sziasztok :)

05. Fejezet ---> Az elődöd... a barátod...

    Az interneten rákerestem Párizs eltűnt embereinek listájára, és csak kettő nevet adott ki, és róluk két képet. Egy lány név és egy fiú név. Marinette Dupain-Cheng, és Adrien Agreste volt a listán, és pont ugyan olyan személyek voltak a képen, akiket az álmomban láttam. Ők is eltűntek... Katicáék is... És, akkor összeállt a kép.

   -  Katicabogár és Fekete Macska nem más, mint Marinette Dupain-Cheng és Adrien Agreste. - mondtam sokkolt arccal.

    A kimondott szavak, a szívem mélyébe hatolva hatottak rám. Hirtelen mindent megértettem... Társak voltak harcokban, barátok az életben, de egymás tudta nélkül ismerték egymást. Egy évvel ezelőtt győzték le az ellenfelüket, de ő visszavágás képen csinált valamit, amitől eltűntek egymás mellől.. Majd egy év elteltével jöttem én, és még három hős, akik az egyetlen esély arra, hogy ők megmeneküljenek, de egy valamit nem értek. Ha Katicabogár itt Németországban kóborol, akkor hol lehet Fekete Macska? Ahhoz, hogy ezt a kérdést sikerüljön megoldanom, ahhoz beszélnem kell azzal, aki ezt az egész kérdést az eszembe juttatta. Beszélnem kell Katicával. Akárhol is van meg kell találnom még most. De, hogyan találjam meg őt? - folytattam volna tovább, de a nővérem szakított ki a gondolkozásból.

    - Hé Miranda! Nem akarsz elmenni valahova? - mondta, amire én bólintottam. 

    Felvettünk mind a ketten egy kabátot, és elindultunk az ottani parkba sétálni. Az őszi szellő a nyári melegre emlékeztetett. A fénylő nap aranyló sugarai beborítják Németországnak az egész területét. Kár, hogy már nincsen nyár, mert már azon kaptam a fejemet, hogy az iskola első hetének a végénél tartunk, ami nagy idő nekem. Kb. tizenöt perce sétáltunk, amikor megjelent egy rabló, aki elkapta a nővérem táskáját, majd elkezdett futni. Gyorsan elfutottam, aztán átváltoztam és úgy próbáltam elkapni a rablót, de ő kicselezett, aztán, pedig elfutott. Vagyis elakart futni, de megjelent Katicabogár és elkapta a rablót és odaadta a nővéremnek a táskát, majd elfutott. Én követtem, de szem elől tévesztettem, majd, amikor megakartam fordulni megjelent előttem, amitől őszintén kirázott a hideg.

    

    -  Ki vagy te és mit akarsz tőlem? - kérdezte komoly arccal, amire én elkezdtem hozzá beszélni. - Nézd Katica tudok rólad elég dolgot, hogy megkérdezzem, hogy mi történt. Szóval mi történt veled?

 - Elmondom, de előbb kérdeznék valamit. Ha tudsz dolgokat rólam, akkor ki vagyok a maszk mögött? Mi az igazi nevem? - a kérdésre rögtön tudtam a választ, ezért kerek perec kimondtam: A neved Marinette Dupain-Cheng. Erre a mondatra sokkolt arccal nézett rám, amire én elkezdtem közelebb menni hozzá, de ő csak hátrált tőlem, mert meg volt lepődve, hogy vagyon, hogy a csudába is jöhettem rá a féltve őrzött titkára? Egy szó! Ész. 

    Ő elakart futni, de mielőtt ezt megtehette volna még utoljára mondtam valamit, ami lehet, hogy maradásra bírja. Ezt mondtam: Segítek megtalálni Fekete Macskát! - a szavaimra megtorpant, megfordult, de elkezdett csipogni a fülbevalója, ezért elfutott egy mellettünk lévő sikátorba. Nem haboztam, nem követni őt. Utána futottam és Katicabogár helyett az imént emlegetett, Marinette Dupain- Cheng állt előttem, aki elkezdett közelebb jönni felém. Megnyomtam a nyakláncomat, ezzel azt szerettem volna kifejezni, hogy bízzon meg bennem, cserébe én is megbízom benne. Én végigszemléltem őt, ő, pedig végigszemlélt engem. Csak néztünk és néztünk egymást... Megláttam a kicsi katica kwamiját, aki nem értette ezt az egészet. Az én kwamim is előbújt, de pár perc múlva elbújtak. Marinette szóra akarta nyitni a száját, de a nővérem hangját hallottam, aki éppen engem keresett. Odaért a sikátorba és meglátott engem, és az ijedt Marinettet, aki elakart menni, de én megfogtam  a kezét. Nem akarom, hogy megint elmenjen, ezért azt mondtam a nővéremnek, hogy ő az egyik távoli barátnőm, akit el kéne vinni Párizsba. Amikor a szüleim egy munka ügy miatt visszamentek Párizsba, és nekem csak este kell visszamennem, ezért Marinettet is magammal vihetem. A szüleim ezt nem díjaznák, de a nővérem engedi, hogy önállóan döntsek. Most jelenleg hazafelé megyünk hármasban, de, Marinettel, még mindig nem tudtam négyszemközt beszélgetni. Ahogy a nővérem otthona felé közeledtünk, egyre jobban kezdett tudatosulni bennem, hogy a szuperhős elődömet készülöm hazavinni az otthonába, ahonnan az ellenfele kergette el. Hosszú húsz perc után hazaértünk, ahol a nővérem elénk tolta a bőröndömet és közölte, hogy siessünk, mert nemsokára indul a busz. Kettesben Marinettel elindultunk a busz felé. Egész úton egy árva szót sem váltottunk egymással, de, amikor meg odaértünk ő megint elakart menni. Megfogtam a karját jelezvén, hogy nem lesz semmi baj. Hosszú várakozás után felszálltunk a buszra és három óra az odaút. Még mindig nem szóltunk egymáshoz, de most jelen pillanatban nem ez izgat a legjobban. Egy kérdés még felmerült bennem... Mi lesz ha meglátják az egy éve eltűnt, Marinettet, Párizs utcáin sétálni? Mi lenne ha átalakítanánk egy kicsit? Ez az! Átalakítom és így nem fogják felismerni. Elmélkedésem közben Marinett megfogta a kezmet és hozzám szólt. - Te ezt mégis, hogy gondoltad? Mi lesz ha felismernek? Nem akarok újra eltűnni. Ugye meg tudod ezt oldani? - kérdezte, amire biztató arccal bólintottam. Három órával később leszálltunk a buszról és készen álltunk az otthonomba menni. Úgy gondolom, hogy jobb lenne, hogyha hősként látnának minket, ezért megfogtam a karját és a női vécébe rángattam be gyorsan.

Amikor már beértünk és nem volt ott senki sem, megnyomtam a nyakláncomat, és nagy citrom sárgás fényt követően már át is változtam, amire ő kinyitotta a táskáját és belőle kirepült a kicsi katica kwami. Először furcsán néztem rá, de hasonló volt, mint az én kwamim, ezért nem izgatott. Hosszú bámulás után a kicsi kwami megszólalt:

  - Szia! Én vagyok a katica kwami, de gondolom ezt már tudod, ezért csak bemutatkozok. A nevem Tikky. - én is bemutatkoztam neki, és pár perc múlva Marinette felkiáltott: Tikky pöttyöket fel! - mondta, majd nagy fényt követően átváltozott, ami nekem valami fantasztikus volt.

- Mennyünk! Ha hozzád értünk mindent elmondok. - súgta Marinette a fülembe, és mind a ketten kiszaladtunk a vécéből. Láttam, hogy neki van egy jojója, ami szerintem jó fegyver, és hatalmas távolságokat lehet vele megtenni. Mivel a labdámat át tudom változtatni akármivé, ezért feldobtam a három közül az egyiket, és átváltozott egy ugyanolyan jojóvá, mint amilyen az övé. Először furcsán nézett rám, de aztán megértette és elmosolyodott. Kifutottunk a épületből és elkezdtünk futni. A jojóval először egy kicsit nehéz úgy mondva közlekedni, de aztán fantasztikus élményben lehet részünk. Úgy, mint a szél egy hatalmas fuvallatként, csak úgy átsuhantunk Párizs városának házai felett. Nagyon szép volt a látvány. Amikor már közel voltunk az otthonomhoz visszaváltoztunk és a házam felé vettük az irányt. A szüleim otthon voltak, és azt az ötlet futott át rajtam, hogy mi lenne, ha azt mondanám a szüleimnek, hogy ő egy cserediák és nálunk aludhatna, de inkább maradok annál, hogy ő egy barátnőm és egy kis ideig nálunk aludhatna. Ezt is mondtam nekik és megengedték, hogy pár napot nálunk lehet, de csak pár napot. Felmentünk a szobámba és elkezdtünk beszélgetni. Ő elmesélte, hogy az élete nagy része miből is állt.

 - Szóval kezdjük az elején. A nevem Marinette Dupain- Cheng és tizenhét éves vagyok. Egészen tizenhat éves koromig egy teljesen átlagos, félős, és végtelenül ügyetlen lány voltam, de egyszer csak megváltozott valami. Találkoztam Tikkyvel, aki egy katica kwami. Általa lettem Katicabogár, aki társával Fekete Macskával menti meg Párizst. Szóval a társam Fekete Macska, aki szerelmes Katicába, de én folyton visszautasítom őt, mert én valaki másba vagyok szerelmes. A fiú neve Adrien Agreste, akinél egy szemernyi esélyem sincs. Vagyis ezt éreztem, addig amíg Katica nem lettem, mert ez segített egy kicsit felbátorodni. - mondta érthetően. Abban a pillanatban az egész dolog összeállt. Marinette, Katicabogárként szerelmes Adrienbe, aki igazából Fekete Macska, és aki szerelmes Katicába. Egymás tudta nélkül szerelmesek egymásba? Te jó ég ez teljes mértékben összezavar. Nem fogom feladni! Muszáj őket összehoznom, mert egymásnak vannak teremtve...

* 1 nappal később *

Egy nap elteltével valami megváltozott. Valamiért nem bízom meg annyira benne, mert rossz érzésem van a jövőjével kapcsolatban. A nap fele eltelt, amíg én iskolában voltam ő otthon kuksolt. Ma nem volt semmi bevetés, ezért iskola után rögtön hazafelé vettem az irányt. Marinette kint várt a kapu előtt. Szerintem látta, hogy megingott felé a bizalmam. Amint rögtön odaértem hozzá, ő felém fordult. - Tudom, hogy neked furcsa ez a helyet, de én sem érzek másként. Tudom, hogy az elődöddel nem szívesen barátkozol, de elárulok valami. - mondta, majd közelebb jött. - Az elődöd vagyok... A barátod...

04. Fejezet ---> Amikor kettő látvány, többet mond minden szónál

    -  Miért pont én? - kíváncsi arccal néztem rá, de úgy tűnt, hogy nem akar válaszolni.

    -  Ezt, hogy érted? - kérdéssel, kérdésre felelt. Más szóval tereli a témát, de én nem engedek.

  -  Miért pont én lettem a kiválasztott? Miért álmodok az elődeimről? Mi közöm van Katicabogárhoz, és Fekete Macskához? - mondtam haragosan, és most már komolyabban néztem rá.

    -  Az első kérdésre nem válaszolok, mert még nincs itt az ideje. Túl gyenge vagy hozzá. A második kérdésedre még én sem tudom a választ. A harmadikra pedig igen válaszolok, de... - ahogy ezt kimondta az arca bizonytalanná vált.

    -  Mi, de? Kérlek folytasd! - erőltettem tovább.

    -  Te nem véletlenül jöttél Párizsba... - mondta, majd közelebb, jött és az arca komolyabbá vált. - Miranda! Te vagy az egyetlen esély arra, hogy megmentsd Katicabogarat és Fekete Macskát. - mondta, miközben én sokkolt arccal néztem rá.

    Szóval én lennék az egyetlen esély arra, hogy visszahozzam, a város elfeledett hőseit? Furcsa módon, de ez egybefügg az új kettős életemmel. Nem vagyok boldog tőle, de el kell, hogy fogadjam. 

    Én szóra akartam nyitni a számat, de egy ismerős hangra lettem figyelmes. Az apukám most ért haza a munkából, ami azt jelenti, hogy az anyukám is mindjárt megérkezik. Én lementem hozzá, és pont ebben a pillanatban toppant be az anyukám is. Én köszöntöttem őket, és ők is így tettek, majd mindenki ment a maga dolgára. Hamar eltelt ez az este, de még mindig nem birkóztam meg azzal a tudattal, hogy tőlem függ az életük. Tőlem egy teljesen átlagos lánytól, egyben Párizs egyik új szuperhősétől, aki még kezdő. 

    Éjszaka is ezen gondolkoztam, de másnap már nem volt min gondolkoznom, mert nem volt rá idő, ugyanis elmegyünk Németországba a nővéremhez, vagyis ma. Most hat óra van, ami azt jelenti, hogy egy óra múlva indul a vonatunk így gyorsan el kell készülni. Én gyorsan felkeltem, és elintéztem a reggeli teendőimet, majd összepakoltam mindent. Később már ott álltam készen az ajtó előtt az apukámmal együtt. Az anyukám szokásosan az ideges arcát vette elő, mert attól fél, hogy valamit megint elszúr. Egy órával később már fent voltunk a buszon, amin három órát ott kell dekkolnunk arra várva, amíg odaérnünk. Én két órát olvasással töltöttem, majd kinéztem az ablakon, és az a szuperhőst pillantottam meg, amit az álmomban láttam, de a társa nem volt mellette. Nem volt időm jobban szemügyre venni, mert a vonat gyorsan elhaladt mellette. Tizenöt perc telt el, és a gondolataim egyre csak körülötte forogtak. Már egy éve csak kóborol a világban? Én ez ellen, mit tudok tenni? Egyre csak gyűlnek a kérdések, de nem kapok rájuk választ. 

   Eltelt egy óra, megérkeztünk, leszálltunk, és megpillantottam az, immár három éve nem látott nővéremet, akivel még mindig jó a kapcsolatom.  Odamentünk hozzá, és megöleltük egymást. Egy kis út után elmentünk az ottani lakásához, és kipihentük az úti fáradalmakat, de én még mindig nem nyugodtam meg. Mivel mindenki aludt, én kaptam az alkalmon, és gyorsan besurrantam a vécébe, hogy megbeszéljem Sunyval az imént történtet. Szóval beszaladtam a vécébe és becsuktam magam mögött az ajtót, amikor Suny előttem termett, és ezzel, majdnem a szívbajt hozta rám.

   -  Suny! Mi ez a egész? Akit láttam az ablakon kívül... Aki a fán ült... Az a lány... - folytattam volna, de Suny közbeszólt. 

    - Az a lány Katicabogár. Azt hiszed, hogy nem láttam őt? Majd kiesett a szemem a látványtól. Rögtön meg kell keresned! - mondta, amikor én megnyomtam a nap kinézetű nyakláncomat, és nagy sárga fény következtében már át is változtam. 

    Mivel zárva volt az ajtó az ablakon ugrottam ki. Tudom, hogy mit kell tennem... Meg kell keresnem azt, akinek az élete múlik rajtam. Tudom, hogy, mire is vállalkozom, de azt is, hogy ezt mindenképpen meg kell, hogy tegyem. Elkezdtem futni. Na, de szóval tisztázzuk, hogy milyen képességeimet ismerem eddig. Erős vagyok és gyors. Három labdám van, ami átváltozik, azzá, amivé éppen akarom, és ha feldobom nagy fényt követően minden vissza áll a régi kerékvágásba. Ez kevés, de nem minden! Szóval ha valaki valamikor megtámad, akkor mindenképpen megtudom védeni magamat. Amint kiugrottam az ablakon, és földet értem, feldobtam az egyik labdámat, ami egy kis sárga fényt követően egy rakétacsizmává változott, amivel repülni, vagyis gyorsabban közlekedni tudok. 

    Végigsuhantam a házak felett, amikor megláttam, hogy két álruhás rabló kirabol egy bankot. Közbe akartam avatkozni, de megjelent egy olyan személy, akire most nem is számítottam. Katica volt az, aki a jojójával elfogta a két rablót, a falnak vágta őket és megvárta, amíg a rendőrség elkapja őket. Ő, amikor meglátott engem, felugrott az egyik háztetőre, és csak engem nézett, amikor én odamentem hozzá.

Amikor odaértem hozzá ő csak engem bámult. Végigszemléltem őt, ő pedig engem.

    -  Te? Te vagy Katicabogár? - kérdeztem, amire ő értetlen fejet vágott, de biztosan tudta, hogy miről van szó. Amikor máshová néztem ő egy szempillantás alatt eltűnt. Egyre jobban furdalt a kíváncsiság, hogy mi történhetett vele. Egyre jobban tudni akartam, hogy ki ő. Amikor elfutott én utána futottam, de szem elől tévesztettem, és már nyomát sem leltem. Nem tudom, hogy most mi lesz, de, majd megoldom a holnapi nap.

    A nővérem lakása felé vettem az irányt, majd, amikor odaértem észrevétlenül beosontam, és elmentem aludni. Megint álmodtam, de ezúttal nem róluk, hanem két gimis tinédzserről, vagyis annak tűntek.

    Engem megint senki sem látott, de ez szokványos egy álomban. Közelebb mentem...

    Egy lányt és egy fiút láttam, akik beszélgettek. A lánynak fekete haja volt benne két copffal, világos bőr, és tengerkék szemek, egy póló, egy nadrág, és egy cipő volt rajta. Így nézett ki. A fiúnak szőke haja, szintén világos bőrű, egy nadrág, egy póló, és egy cipő volt még rajta. Ő meg így nézett ki, de ez mindegy. Pár perc múlva felébredtem, és egy olyan ötlet furakodta be magát a fejembe, ami mindent megmagyaráz. 

    Már reggel volt, és én rögtön bekapcsoltam a gépemet. Az interneten rákerestem Párizs eltűnt embereinek listájára, és csak kettő nevet adott ki, és róluk két képet. Egy lány név és egy fiú név. Marinette Dupain-Cheng, és Adrien Agreste volt a listán, és pont ugyan olyan személyek voltak a képen, akiket az álmomban láttam. Ők is eltűntek... Katicáék is... És, akkor összeállt a kép.

  -  Katicabogár és Fekete Macska nem más, mint Marinette Dupain-Cheng és Adrien Agreste...

Új miraculous blog

Sziasztok!
Most nem részt hoztam, hanem egyfajta bejelentést. A napok során egy új miraculous blogot csináltam, ami elmeséli, hogy a hősök, hogyan szeretnek egymásba, és lepleződnek le egymás előtt. Remélem, hogy ez a történet is tetszik nektek bár mostanában nem nagyon kaptam visszajelzést. Aki olvassa ezt a blogot legalább egyszer ennek a bejegyzésnek a kedvéért hagyjon valamit maga után. Vagy pipáljon, vagy ott a lehetőség, hogy írjon egy kommentet, de ha esetleg nincsen fiókja, akkor ott van a chat, ahova nyugodtan bárki megírhatja a véleményét. No, de, akkor nem is húzom tovább az időt bemutatom az én új miraculous blogomat, amit alapból, azért csináltam, mert más ilyen blogok: Adrienette, Ladynoir, Ladrien, vagy Marichat történeten alapulnak. Az én történetem egy Ladrien story, de még változhat a helyzet a történet során. Itt az új blogom fülszövege:

Neked mi jut eszedbe a szerelemről? Boldogság, összetartás, bizalom, megbocsátás és még sorolhatnám... Sokan Párizst tartják a szerelem városának, és ez így is van, de egy napon ezt a várost gonoszok lepték el. Ekkor ismerhettünk meg két hőst: Katicabogárt és Fekete Macskát, akik félelmet nem ismerő bátorsággal küzdöttek meg a gonosszal, de egyszer csak közbelépett valami. Minden egyes embert az érzelmei irányítanak, és senki nem tudja elfojtani őket, mert egyszer kitörnek belőlünk... Szeretett hőseinkkel is ez a dolog történt. Elhatalmasodtak rajtuk az érzelmek, ahogyan egyre közelebb kerültet egymáshoz a tudtuk nélkül. Amikor már kiderült a teljes igazság az egész életük fenekestül felfordult... Adrien közeledni akar Marinette felé, de ő inkább eltolja magától. Gondok kerekednek gonoszokkal, mert a két hős egyszer csak egymás ellen fordult. Vajon képesek lesznek maguk mögött hagyni a múltat? Ha velem tartasz megtudod....
 Itt a link: xx
Remélem, hogy tetszik és nagyon kérek mindenkit, hogy írjon vissza.

03.Fejezet ---> A titok , ami idecsalogatott

      Amint hazaértem egy fénylő doboz hullott le az égből, ami, majdnem engem is eltalált. Felvettem és kinyitottam, majd hatalmas sárga fénytől káprázott a szemem. Egy kicsiny állatka vette át a helyét, amiről még azt sem tudtam, hogy micsoda.

       -  Mi vagy te? Vagy ki vagy te? - amint ezek a kérdések elhagyták a számat, ő közelebb jött és szóra nyitotta száját.

      -  Én egy kwami vagyok. A nevem Suny.

      -  Sun? Mint nap?

      -  Vannak miraculous kwamik is, de az én fajtám felettük áll. Én vagyok a nap elemének őrzője, de az erőm csak, akkor nyilvánul meg ha a nyaklánc, ami a dobozban van, rajtad van. A várost nemsokára gonosz erők fogják uralni, de a segítségeddel le lehet győzni őket. Általam át tudsz változni Napsugárrá, és ehhez nem kell mást tenned, mint megnyomnod azt a kék követ. Te a miraculous hősöktől különbözöl, mert nekik van egy titkos képességük, amit átváltozásuk során használnak fel, de te erőd benned lakozik. A fegyvered segítségével tudod használni az erődet, amire rájössz magadtól, hogy hogyan kell használni. Ezek a fontos dolgok, de vigyázz, mert van egy szabály, nem fedheted fel a kilétedet senkinek sem. - mondta a kicsi kwami, és én meg lesokkolva álltam előtte.

        Egy ideig beszélgettünk, de én még mindig nem akartam elfogadni, hogy egy ilyen jövő vár rám. Idő közben én megcsináltam a leckémet, és a végén arra eszméltem, hogy hazajöttek a szüleim. Én köszöntöttem őket, aztán órák elteltével lefeküdtem aludni.
       Volt egy nagyon furcsa álmom.Egy tetőn álltam, és madarakkal voltam körül véve, de ők, mintha nem láttam volna engem....

    Nagyon furcsa volt. Egy katica ruhába bújt lányt, és egy macska ruhába bújt fiút láttam magam előtt, de ők még mindig nem láttak engem. Az egyik a jojóját pörgette, a másig meg a botját. Egyszer csak a madarak szétszéledtek és körbe vették őket. Vagy megakarták őket támadni, vagy nem tudom. Nem láttam többet belőle, mert felébredtem és a szemembe erős fény világított. Gyanítom, hogy reggel van és el fogok késni, de nem. Rápillantottam az ébresztő órámra és még csak nyolc óra volt, ami azt jelentette, hogy még egy teljes órám van arra, hogy elkészüljek.

      Gyors iramban elvégeztem a reggeli teendőimet, aztán leültem a gép elé, és rákerestem arra a két személyre, akiket az álmomban láttam, de nem találtam róluk semmit sem.

      Mégis volt egy oldal róluk, amihez fél óra kellett, hogy megtaláljam. Az oldal neve Katicablog. A bejegyzések már törölve voltak, de a címéből gondoltam, hogy köze lehet az álmomhoz, ezért rákerestem a szerkesztőjére is. Suny észrevette, hogy valami nagyon aggaszt, ezért közelebb jött hozzám és rákérdezett:

        -  Mi nyomja a szívedet? - kérdezte tőlem aggódva, amire eszembe jutott, hogy ő egy kwami és biztosan tud valamit ezekről a személyekről. Nem inkább nevezzük őket hősöknek.

        -  Párizsban az elmúlt években jártak hősök, vagy voltak itt? - a kérdésemre nem kaptam választ. Leszállt az íróasztalomra, jelezvén, hogy valami baj van. Szemei nagyra kerekedtek és megszólalt.

      -  Ez hosszú történet. Nem árulhatom el. Legyen elég annyi, hogy ők Katicabogár és Fekete Macska akik egy évvel ezelőtt legyőzték az ellenfelüket, de még azon a napon eltűntek. - mondhatta tovább volna, de nem tette. Mintha nem akarná elmondani nekem, hogy mi is folyik itt valójában.

    A szüleim megint korán reggel elmentek dolgozni, ezért nekem kellet észrevennem, hogy indulnom kell az iskolába. Felvettem a táskámat és mikor kimentem a kapun barátnőim kint vártak rám, hogy végre elindulhassunk. Nem beszéltem a tegnapi nap történtekről, mert baj lett volna belőle, és amúgy sem értenék meg. Tegnap még boldogan éltem az életemet, de ma már ott tartok, hogy hazudok a családomnak és a barátnőimnek is egyaránt. Negyed órán belül odaértünk az iskolába, de a hétköznapi látvány helyett sokkoló felfedezés tárult a szemünk elé. Az iskola egész épülete lángokban állt és belülről sikoltozó emberek hangjára lettünk figyelmesek. Barátnőim elfutottak, de nem tudom, hogy miért.

     Én elfutottam egy oszlop mögé, hogy kitaláljam, hogy mit tegyek. Suny előbújt a táskámból és biztatóan nézett rám. Feltehetőleg azt akarta, hogy most nyomban átváltozzak, és segítsek a bajbajutott embereken. Én bizonytalanul, de megnyomtam a nyakláncban lévő kék követ. Hatalmas fény kápráztatta szemeimet, de még olyan fény, amit még egész életemben nem is láttam. Átváltozásom után az egész testemet sárga ruha fedte, és az arcomon maszk volt. A derekamon volt egy öv, amihez három kicsi sárga labda volt hozzácsatolva. Eléggé furcsának véltem ezt, de most sürgetett az idő. Ki kell találnom, hogy hogyan mentek meg ennyi embert egyes egyedül. Pár percen belül, a gondolkodásomat félbeszakítva teremt mellettem egy kék ruhás lány, akinek kettő szalag volt a kezében. Furcsán nézett ki, de az jobban megnyugtatott, hogy van egy társam.

      -  Hé sárga ruhás lány! De tényleg jól el vagy, mert a bent lévő embereknek segítség kéne. Szóval vagy segítesz, vagy jobb ha elmész. - morcosan nézett rám, mire én bólintottam. - Maradok! Kell neked épp elég segítség. - mondtam, amire ő elmosolyodott, de ez nem tartott sokáig, mert mellettünk landolt még kettő lány. Az egyik barna ruhát viselt, a másik meg fehéret. Szóval négyen vagyunk. Nekem labdák a fegyvereim, a többinek meg szalag, legyező és bot.  De most komolyan! Mire megyünk az ilyen fegyverekkel tűz ellen? Amikor már nyakig a pácban voltunk, nekem támadt egy ötletem, amit azonnal meg is osztottam velük.

      -  Víz! - mondtam szinte már kiabálva.

      -  Mi? - kérdezték egyszerre meglepődve.

     -  A víz üti a tüzet. Szóval szükségünk lesz vízre. - mondtam, majd a kék ruhás lányra mutattam. - Te! Mivel neked kék a ruhád, gondolom víz erőd van. - mondtam, de ő megrázta a fejét.

     -  De... Én nem tudom használni. - mondta bizonytalanul, de én csak, akkor is bólogattam jelezvén, hogy menni fog. A fegyvereink csak jók valamire. Egyszer csak gondoltam egyet és feldobtam a labdát az égre, mert lehet, hogy történni fog valami. Hirtelen a labda helyébe egy vizes flakon lépett. Szóval a labdám arra képes, hogy, amikor gondolok egy tárgyra, akkor azzá változik át. Odadobtam a vizes flakont a kék ruhás lánynak.

        -  Ti mennyetek és mentsétek ki az embereket az épületből mi eloltjuk a tüzet. - mondtam, majd a fehér és a barna ruhás lány az emberek segítségére sietett.

       -  És ezzel a kis üveggel, hogyan oltsam el a vizet?

     -  Te tudod irányítani a szalagokkal. - közelebb mentem hozzá. - Menni fog! - biztattam, aztán elvettem tőle a vizes flakont és kiöntöttem a benne lévő vizet belőle. Ő felemelte a szalagjait és elkezdte pörgetni a levegőben. A víz felemelkedett és egyre több lett belőle. Hirtelen a víz szétoszlott és a tűz is elállt. Szóval ő mozgatni tudja a vizet, de nekem is tudnom kell valamit a fénnyel. Nem tudom, hogy miért, de feldobtam az egyik labdát és ezt mondtam: Fénylő nap! - ebben a pillanatban a fény elárasztott mindent és minden ember és a többi hőst is kijuttatott az épületből, szóval nyugodtam mondhatjuk azt, hogy minden visszatért a régi kerékvágásba.

     Négyen összepacsiztunk, aztán mindenki ment a maga dolgára. Mivel a mai tanítási nap elmaradt hamarabb értem haza. Sőt, majdnem az egész napot otthon töltöttem. Szóval, hogy összefoglaljam a, mai nap történéseit, hős lettem, és három társammal helyettesítem, azokat a hősöket, akiknek egy évvel ezelőtt nyoma veszett. De van még valami... Egy kérdés még mindig nem hagy nyugodni. Most komolyan! Vajon mi történhetett velük? Én vajon miért pont én lettem az egyik hős? Egyre csak gyűlnek a kérdések és nem kapok rájuk választ, de Suny tudja, hogy mi történhetett. Mivel furdalt a kíváncsiság, ezért rákérdeztem.

       -  Miért pont én? - kíváncsi arccal néztem rá, de úgy tűnt, hogy nem akar válaszolni.

       -  Ezt, hogy érted? - kérdéssel, kérdésre felelt. Más szóval tereli a témát, de én nem engedek.

   -  Miért pont én lettem a kiválasztott? Miért álmodok az elődeimről? Mi közöm van Katicabogárhoz, és Fekete Macskához? - mondtam haragosan, és most már komolyabban néztem rá.

        -  Az első kérdésre nem válaszolok, mert még nincs itt az ideje. Túl gyenge vagy hozzá. A második kérdésedre még én sem tudom a választ. A harmadikra pedig igen válaszolok, de... - ahogy ezt kimondta az arca bizonytalanná vált.

       -  Mi, de? Kérlek folytasd! - erőltettem tovább.

       -  Te nem véletlenül jöttél Párizsba... - mondta, majd közelebb jött és az arca komolyabbá vált. - Miranda! Te vagy az egyetlen esély arra, hogy megmentsd Katicabogarat és Fekete Macskát...