05. Fejezet ---> Az elődöd... a barátod...

    Az interneten rákerestem Párizs eltűnt embereinek listájára, és csak kettő nevet adott ki, és róluk két képet. Egy lány név és egy fiú név. Marinette Dupain-Cheng, és Adrien Agreste volt a listán, és pont ugyan olyan személyek voltak a képen, akiket az álmomban láttam. Ők is eltűntek... Katicáék is... És, akkor összeállt a kép.

   -  Katicabogár és Fekete Macska nem más, mint Marinette Dupain-Cheng és Adrien Agreste. - mondtam sokkolt arccal.

    A kimondott szavak, a szívem mélyébe hatolva hatottak rám. Hirtelen mindent megértettem... Társak voltak harcokban, barátok az életben, de egymás tudta nélkül ismerték egymást. Egy évvel ezelőtt győzték le az ellenfelüket, de ő visszavágás képen csinált valamit, amitől eltűntek egymás mellől.. Majd egy év elteltével jöttem én, és még három hős, akik az egyetlen esély arra, hogy ők megmeneküljenek, de egy valamit nem értek. Ha Katicabogár itt Németországban kóborol, akkor hol lehet Fekete Macska? Ahhoz, hogy ezt a kérdést sikerüljön megoldanom, ahhoz beszélnem kell azzal, aki ezt az egész kérdést az eszembe juttatta. Beszélnem kell Katicával. Akárhol is van meg kell találnom még most. De, hogyan találjam meg őt? - folytattam volna tovább, de a nővérem szakított ki a gondolkozásból.

    - Hé Miranda! Nem akarsz elmenni valahova? - mondta, amire én bólintottam. 

    Felvettünk mind a ketten egy kabátot, és elindultunk az ottani parkba sétálni. Az őszi szellő a nyári melegre emlékeztetett. A fénylő nap aranyló sugarai beborítják Németországnak az egész területét. Kár, hogy már nincsen nyár, mert már azon kaptam a fejemet, hogy az iskola első hetének a végénél tartunk, ami nagy idő nekem. Kb. tizenöt perce sétáltunk, amikor megjelent egy rabló, aki elkapta a nővérem táskáját, majd elkezdett futni. Gyorsan elfutottam, aztán átváltoztam és úgy próbáltam elkapni a rablót, de ő kicselezett, aztán, pedig elfutott. Vagyis elakart futni, de megjelent Katicabogár és elkapta a rablót és odaadta a nővéremnek a táskát, majd elfutott. Én követtem, de szem elől tévesztettem, majd, amikor megakartam fordulni megjelent előttem, amitől őszintén kirázott a hideg.

    

    -  Ki vagy te és mit akarsz tőlem? - kérdezte komoly arccal, amire én elkezdtem hozzá beszélni. - Nézd Katica tudok rólad elég dolgot, hogy megkérdezzem, hogy mi történt. Szóval mi történt veled?

 - Elmondom, de előbb kérdeznék valamit. Ha tudsz dolgokat rólam, akkor ki vagyok a maszk mögött? Mi az igazi nevem? - a kérdésre rögtön tudtam a választ, ezért kerek perec kimondtam: A neved Marinette Dupain-Cheng. Erre a mondatra sokkolt arccal nézett rám, amire én elkezdtem közelebb menni hozzá, de ő csak hátrált tőlem, mert meg volt lepődve, hogy vagyon, hogy a csudába is jöhettem rá a féltve őrzött titkára? Egy szó! Ész. 

    Ő elakart futni, de mielőtt ezt megtehette volna még utoljára mondtam valamit, ami lehet, hogy maradásra bírja. Ezt mondtam: Segítek megtalálni Fekete Macskát! - a szavaimra megtorpant, megfordult, de elkezdett csipogni a fülbevalója, ezért elfutott egy mellettünk lévő sikátorba. Nem haboztam, nem követni őt. Utána futottam és Katicabogár helyett az imént emlegetett, Marinette Dupain- Cheng állt előttem, aki elkezdett közelebb jönni felém. Megnyomtam a nyakláncomat, ezzel azt szerettem volna kifejezni, hogy bízzon meg bennem, cserébe én is megbízom benne. Én végigszemléltem őt, ő, pedig végigszemlélt engem. Csak néztünk és néztünk egymást... Megláttam a kicsi katica kwamiját, aki nem értette ezt az egészet. Az én kwamim is előbújt, de pár perc múlva elbújtak. Marinette szóra akarta nyitni a száját, de a nővérem hangját hallottam, aki éppen engem keresett. Odaért a sikátorba és meglátott engem, és az ijedt Marinettet, aki elakart menni, de én megfogtam  a kezét. Nem akarom, hogy megint elmenjen, ezért azt mondtam a nővéremnek, hogy ő az egyik távoli barátnőm, akit el kéne vinni Párizsba. Amikor a szüleim egy munka ügy miatt visszamentek Párizsba, és nekem csak este kell visszamennem, ezért Marinettet is magammal vihetem. A szüleim ezt nem díjaznák, de a nővérem engedi, hogy önállóan döntsek. Most jelenleg hazafelé megyünk hármasban, de, Marinettel, még mindig nem tudtam négyszemközt beszélgetni. Ahogy a nővérem otthona felé közeledtünk, egyre jobban kezdett tudatosulni bennem, hogy a szuperhős elődömet készülöm hazavinni az otthonába, ahonnan az ellenfele kergette el. Hosszú húsz perc után hazaértünk, ahol a nővérem elénk tolta a bőröndömet és közölte, hogy siessünk, mert nemsokára indul a busz. Kettesben Marinettel elindultunk a busz felé. Egész úton egy árva szót sem váltottunk egymással, de, amikor meg odaértünk ő megint elakart menni. Megfogtam a karját jelezvén, hogy nem lesz semmi baj. Hosszú várakozás után felszálltunk a buszra és három óra az odaút. Még mindig nem szóltunk egymáshoz, de most jelen pillanatban nem ez izgat a legjobban. Egy kérdés még felmerült bennem... Mi lesz ha meglátják az egy éve eltűnt, Marinettet, Párizs utcáin sétálni? Mi lenne ha átalakítanánk egy kicsit? Ez az! Átalakítom és így nem fogják felismerni. Elmélkedésem közben Marinett megfogta a kezmet és hozzám szólt. - Te ezt mégis, hogy gondoltad? Mi lesz ha felismernek? Nem akarok újra eltűnni. Ugye meg tudod ezt oldani? - kérdezte, amire biztató arccal bólintottam. Három órával később leszálltunk a buszról és készen álltunk az otthonomba menni. Úgy gondolom, hogy jobb lenne, hogyha hősként látnának minket, ezért megfogtam a karját és a női vécébe rángattam be gyorsan.

Amikor már beértünk és nem volt ott senki sem, megnyomtam a nyakláncomat, és nagy citrom sárgás fényt követően már át is változtam, amire ő kinyitotta a táskáját és belőle kirepült a kicsi katica kwami. Először furcsán néztem rá, de hasonló volt, mint az én kwamim, ezért nem izgatott. Hosszú bámulás után a kicsi kwami megszólalt:

  - Szia! Én vagyok a katica kwami, de gondolom ezt már tudod, ezért csak bemutatkozok. A nevem Tikky. - én is bemutatkoztam neki, és pár perc múlva Marinette felkiáltott: Tikky pöttyöket fel! - mondta, majd nagy fényt követően átváltozott, ami nekem valami fantasztikus volt.

- Mennyünk! Ha hozzád értünk mindent elmondok. - súgta Marinette a fülembe, és mind a ketten kiszaladtunk a vécéből. Láttam, hogy neki van egy jojója, ami szerintem jó fegyver, és hatalmas távolságokat lehet vele megtenni. Mivel a labdámat át tudom változtatni akármivé, ezért feldobtam a három közül az egyiket, és átváltozott egy ugyanolyan jojóvá, mint amilyen az övé. Először furcsán nézett rám, de aztán megértette és elmosolyodott. Kifutottunk a épületből és elkezdtünk futni. A jojóval először egy kicsit nehéz úgy mondva közlekedni, de aztán fantasztikus élményben lehet részünk. Úgy, mint a szél egy hatalmas fuvallatként, csak úgy átsuhantunk Párizs városának házai felett. Nagyon szép volt a látvány. Amikor már közel voltunk az otthonomhoz visszaváltoztunk és a házam felé vettük az irányt. A szüleim otthon voltak, és azt az ötlet futott át rajtam, hogy mi lenne, ha azt mondanám a szüleimnek, hogy ő egy cserediák és nálunk aludhatna, de inkább maradok annál, hogy ő egy barátnőm és egy kis ideig nálunk aludhatna. Ezt is mondtam nekik és megengedték, hogy pár napot nálunk lehet, de csak pár napot. Felmentünk a szobámba és elkezdtünk beszélgetni. Ő elmesélte, hogy az élete nagy része miből is állt.

 - Szóval kezdjük az elején. A nevem Marinette Dupain- Cheng és tizenhét éves vagyok. Egészen tizenhat éves koromig egy teljesen átlagos, félős, és végtelenül ügyetlen lány voltam, de egyszer csak megváltozott valami. Találkoztam Tikkyvel, aki egy katica kwami. Általa lettem Katicabogár, aki társával Fekete Macskával menti meg Párizst. Szóval a társam Fekete Macska, aki szerelmes Katicába, de én folyton visszautasítom őt, mert én valaki másba vagyok szerelmes. A fiú neve Adrien Agreste, akinél egy szemernyi esélyem sincs. Vagyis ezt éreztem, addig amíg Katica nem lettem, mert ez segített egy kicsit felbátorodni. - mondta érthetően. Abban a pillanatban az egész dolog összeállt. Marinette, Katicabogárként szerelmes Adrienbe, aki igazából Fekete Macska, és aki szerelmes Katicába. Egymás tudta nélkül szerelmesek egymásba? Te jó ég ez teljes mértékben összezavar. Nem fogom feladni! Muszáj őket összehoznom, mert egymásnak vannak teremtve...

* 1 nappal később *

Egy nap elteltével valami megváltozott. Valamiért nem bízom meg annyira benne, mert rossz érzésem van a jövőjével kapcsolatban. A nap fele eltelt, amíg én iskolában voltam ő otthon kuksolt. Ma nem volt semmi bevetés, ezért iskola után rögtön hazafelé vettem az irányt. Marinette kint várt a kapu előtt. Szerintem látta, hogy megingott felé a bizalmam. Amint rögtön odaértem hozzá, ő felém fordult. - Tudom, hogy neked furcsa ez a helyet, de én sem érzek másként. Tudom, hogy az elődöddel nem szívesen barátkozol, de elárulok valami. - mondta, majd közelebb jött. - Az elődöd vagyok... A barátod...