08. Fejezet ----> A múlt, ami a jövő képét tárja elénk

  -  Ha az életvidám Marinettről akarsz hallani, akkor tudnod kell azt az indokot, amiért szerinte érdemes élnie. Megint egy fiú van a háttérben, de nem egy hétköznapi emberről van szó, akit Marinette nem érdemel meg, hanem ez egészen más. Marinette kedvenc divattervezője Gabriel Agreste. Nos, amikor Marinette tizenhat éves lett, és amikor kezdődött a gimi, akkor felbukkant Gabriel fia, aki nem más, mint Adrien Agreste. Először Marinette rá se hederített. Sőt inkább haragudott rá, mert Chloé - az ős ellensége - egy rágógumit tett a székére, hogy így kitoljon Marinettel, de Adrien leakarta szedni a székéről. Marinette azt hitte, hogy ő tette rá a székére a rágót, de egyszer csak meggondolta magát, mert Adrien elmondta neki az igazat. Innentől kezdve Marinette rájött arra, hogy szerelmes Adrienbe. És gondolom tudod, hogy milyen őrült, akkor amikor szerelmes. Teljesen elveszti az eszét és ez benne a vicces. - mondta.

  -  Köszönöm, hogy ezt elmondtad. Marinette mondta, hogy te rajongója vagy a város hőseinek. Ha szépen megkérlek mesélnél róluk?

  -   Persze mesélek róluk. Először is ők már nem a város hősei, hanem a volt hősei ugyanis nekik is nyomuk veszett. Nem tudom, hogy mi lett velük, de azt igen, hogy Párizsban már nincsenek. Amúgy jobb is, hogy ezzel hozzám fordultál, mert Katicáról és Macskáról a város minden lakója vészesen hallgat. Rendben ezt tisztáztuk... Akkor térjünk át Katicáékra. Katica egy nem semmi szuperhős. Amikor először feltűnt Párizsban, Macskával az oldalán mindenkit elkápráztatott, de ezzel nem csak a rajongói vannak így, mert Fekete Macska is fülig bele van zúgva Katicába, vagyis ezt gondolom a megfigyeléseim alapján. De még... - folytatta volna, de egyszer csak megszólalt a telefonja. Mielőtt elfutott ezt mondta: Bocsi mennem kell, de még beszélünk. - mondta, majd elfutott. Amikor elfutott, akkor jöttem rá, hogy az álmok jelentése itt lebeg a szemem előtt. Itt van csak nem veszem észre. Rájöttem, hogy az eddigi álmaim mit jelentenek. Először jöttek az álmaim:

1. álom: Egy tetőn álltam, és madarakkal voltam körül véve, de ők, mintha nem láttam volna engem.... Nagyon furcsa volt. Egy katica ruhába bújt lányt, és egy macska ruhába bújt fiút láttam magam előtt, de ők még mindig nem láttak engem. Az egyik a jojóját pörgette, a másig meg a botját. Egyszer csak a madarak szétszéledtek és körbe vették őket. Vagy megakarták őket támadni, vagy nem tudom.  2. álom: Megint álmodtam, de ezúttal nem róluk, hanem két gimis tinédzserről, vagyis annak tűntek. Engem megint senki sem látott, de ez szokványos egy álomban. Közelebb mentem... Egy lányt és egy fiút láttam, akik beszélgettek. A lánynak fekete haja volt benne két copffal, világos bőr, és tengerkék szemek, egy póló, egy nadrág, és egy cipő volt rajta. Így nézett ki. A fiúnak szőke haja, szintén világos bőrű, egy nadrág, egy póló, és egy cipő volt még rajta. Ő meg így nézett ki, de ez mindegy.

Ez a kettő álom, arra akart rávilágítani, hogy Marinettnek és Adriennek is köze volt egymáshoz, és Katicának és Macskának is köze volt egymáshoz. Szó szerint egymásba voltak szerelmesek. Ez mind nem csak abban segített, hogy megértsem az ő múltukat, hanem abban is, hogy előrébb legyek egy lépéssel a keresett cél felé. Szóval végre megértettem ezt az egész dolgot. Csak azt nem tudom, hogy mi történhetett velük. Majd akkor fogom kideríteni, amikor Fekete Macskát is sikerül, majd előkerítenem. Most jut eszembe, hogy ezt az egészet Marinettel is kéne közölnöm, mert még egy szót sem mondtam neki arról, hogy mit tudtam meg, éppen ezért hazasiettem. A szobám ajtaján belépve Marinettel találtam szemben magamat, aki az ágyamon  ülve morfondírozott valamin. Mikor észre vettem, hogy előtte állok, felém kapta tekintetét és intett, hogy üljek le mellé. Leülök, mikor kisvártatva megszólalt.
 - Én gondolkoztam, és arra jutottam, hogy nem csinálhatjuk ezt. Én értem, hogy segíteni akarsz nekem megtalálni Fekete Macskát és ezzel megmentve a mi helyzetünket, de egyszerűen már nem bírom tovább. Nem mondom azt, hogy feladom, mert semmi ilyesmiről nincsen szó, csak azt mondom, hogy én befejeztem. Eleget kerestem Fekete Macskát, akit nem is tudom, hogy miért akarom megtalálni, hiszen csak a társam, akivel már legyőztük az ellenségünket, így nincsen szükségünk egymásra. - mondta, amire egy kicsit bűntudatom támadt, mert végtére is miattam került arra a pontra, hogy azt érezze itt a vége fuss el véle, és fel kell adnia.
 - Ide figyelj! - fogtam meg a vállát. - Legyőztétek halálfejet, amire ő bosszút állt. Azon kívül, hogy elválasztott a családodtól, elgondolkoztál már rajta, hogy mit is vett el tőled igazán?
 - Csak azt éreztem, hogy egyedül vagyok... Hogy nincs mellettem Fekete Macska, aki segítene megoldani ezt a problémát is, mint az eddigieket, mert nélküle nem jutnék semmire szuperhősként.
 - Igen ebben teljesen igazad van. De, akkor valamit mégis csak jelent neked. Nem, de? - kérdeztem tőle azzal a jelleggel, hogy rá akarom ébreszteni valamire.
 - Ezzel azt akarod mondani, hogy lehet érzek iránta valamit?
 - Nem feltétlenül az érzéseidre gondoltam, hanem arra, hogy valami összeköt vele téged, és emiatt is akartam egész idáig megkeresni őt. Azért, mert valamilyen módon közötök van egymáshoz. Ha a múltban is megvolt ez a kötelék, akkor a jövőben is meglesz. Éppen ezért nem mondhatod azt, hogy itt a vége, csak mert nem tudsz a hollétéről. És, ha tényleg érzel iránta valamit, vagy valamilyen módon fontos neked, akkor nem adod fel és segítesz megkeresni őt.
 - Igazad van. Fekete Macska mindig is fontos szerepet játszott az életemben... Azaz... Katica életében, és ezt nem szabad veszni hagyni.
 - Na! Most, hogy észhez tértél elmondanám, hogy mit is tudtam meg róla/tok. Azt tudod, hogy álmodtam rólad és Fekete Macskáról. - kezdtem bele, amire bólogatott. - Szóval, így tudtam meg, hogy te ki vagy.
 - Várj! Ezzel azt akarom mondani, hogy tudod ki rejtőzik Fekete Macska álarca mögött?
 - Igen. Tudom, hogy ki ő, de a saját érdekedben nem mondhatom el. - Miközben fel akartam állni, Marinette megfogta a karomat és visszarántott az ágyra. - Kérlek! Mond el, hogy kicsoda Macska!
 - Marinette! Tudom mindent megtennél annak érdekében, hogy megtudd az igazságot, de gondolkozz! Tényleg azt akarod, hogy most mondjam el azt, amit akkor is megtudhatsz, amikor Fekete Macskával állsz szemben. Ha elmondom ki van a maszk mögött, akkor minden romba dől. Elmondhatom az igazságot, de kérlek, hogy gondold végig. Ott állsz Fekete Macska előtt azzal a tudattal, hogy tudod ki ő.
 - Igen? És mi történik, ha tudom ki ő? Akkor csak azon gondolkoznék, hogy mi lesz ha!
 - Itt nem az a kérdés, hogy mi lesz a jövőben, hanem hogy mi van most. Ha előtte állsz, akkor vajon te feltudod vállalni magadat, egy olyan személy előtt, aki meghatározhatja az életedet?
 - Én... Nem tudom. Legfőképpen csak az járna az eszemben, hogy mit gondol rólam, ha kiderül, hogy az álarcom mögött nem az a bátor lány vagyok, aki Katicaként.
 - Tudod ezt csak is te tudod eldönteni magadban. De egyet jegyezz meg! Ha szemben állsz vele, ne az agyaddal gondolkozz, hanem a szíveddel érezz!
 - Vágjunk bele! Tudsz valamit róla? Tudod, hogy hol van?
 - Egyenlőre nem, de ha téged Németországban találtalak meg, akkor ő sem lehet messze.
 - Akkor tegyünk az ügy érdekében, és legyünk bevállalósak!
 - Ezt meg, hogy érted?
 - Keressük meg. Menjünk Németországba, és járjunk utána.
 - Tessék? - szólalok fel visítva, amire Marinette kwamija, Tikki, is előbújik.
 - Na jó! Ezt még én sem tartom jó ötletnek. - mondja a kicsi kwami.
 - Figyelj Marinette! Itt az iskola, a szüleim, a barátaim, és hősként is számítanak rám. Hogy gondolod, hogy csak úgy elmegyünk Németországba? - a kérdésemre komolyra vált az arca.
 - Tudom, hogy ez egy hülye ötletnek hangzik, de ha tenni akarunk valamit, akkor most kell cselekednünk. - ezt olyan meggyőzően nyilvánította ki, hogy majdnem rábólintottam, de még átgondolnám.
 - Rendben, de még ne örülj! Még alszok rá egyet, és holnap meglátjuk. Nem mondom biztosra, hogy beleegyezek, de elismerem, hogy igazad van. - közben elkezdtem csinálni a leckémet, ami nem foglalt olyan sok időt magába. Az iskolára is ugyanúgy kell időt és figyelmet szentelnem mint erre. Amint befejeztem a leckét, elvégeztem azokat a dolgokat, amiket az esti teendőim közé szoktam sorolni. Idő közben elaludtam, és szokásomhoz híven megint álmodtam valamit, de az most nem a múltam mutatta meg, hanem a jövőt. Az álmom most egy teljesen más környezetet tárt a szemem

elé. Fekete Macskát és Katicát láttam beszélgetni egy háztetőn. Egy ideig azt figyeltem, ahogyan beszélgetnek egymással, vagyis az egyik pillanatban még ez történt, a másikban pedig Macska megölelte Katicát. Az egész úgy zajlott le, mintha két gyerekkori barát talált volna újra egymásra. Talán ha tényleg igent mondanék a Németországi útra, akkor talán ez történne? Vagy ezt csak az álom mutatja, és teljesen más fog történni? Ha meg akarom kapni ezekre a kérdésekre a választ, akkor igent kell mondanom, kerül, amibe kerül. Amint felébredtem odamentem Marinette ágyához, és megráztam, hogy felébredjen, aminek végeredménye képen pontosan ez történt.
 - Mi.. Mi az? - ébredt fel, amire én leültem mellé és elmondtam neki a döntésemet.
 - Egész idáig valóban nem történt semmi az én hibámból. Cselekednünk kell! Most vagy soha!
 - Akkor beleegyezel? - kérdezte tőlem.
 - Igen. - mondtam ki azt a mondatot, amivel lehet, hogy megindítottam egy közelgő lavinát.