07. Fejezet ---> Egy lépéssel előrébb, a keresett cél felé

  -  Miranda mi a baj? - kérdezte ijedten Marinette.
  -  Álmodok rólad és egy fiúról, Katicáról és Macskáról. Mégis mi ez az egész? - tettem fel a kérdést egyértelműen, de ő nem felelt. Egy ideig csöndben maradt, de egy kis idő múlva mégis megszólalt.

  -  A múltam... - vágta rá a választ, amire én elképedtem. Alapból nem kellett volna meglepődnöm, mert az nekem is feltűnt, hogy az ő múltjáról álmodok, de azt már nem tudom, hogy miért. Nincsen benne semmi logika, vagyis nem találok benne értelmet. Az eddigi álmaim alapján, nem csak Katicának és Macskának van köze egymáshoz, de a maszk mögött megbújó személyeknek is. Marinette azaz Katicabogár, és Adrien mármint Fekete Macska, civilként is ismerik egymást. Ha talán megkeresném Alyát, akkor több esélyem lenne kideríteni az igazságot. Várjunk csak! Marinette azt mondta, hogy abba az iskolába jár, mint én. Szóval megtudom keresni őt, és egy lépéssel máris közelebb leszünk a cél felé. Az érzés, hogy lassan megszabadulok a tehertől, amit a hátamon cipelek, egyszerűen felemelő érzés. Csak annyi a dolgom, hogy megkeresem Alyát, aztán kitalálom, hogy mit tegyek. - törtem volna a fejemet tovább, de ekkor észre vettem, hogy Marinette még várja a válaszomat. Először értetlen arcot vágtam, mert nem jutott egy válasz se az eszembe. Percekig csak bámultuk egymást, majd közelebb mentem hozzá.
 - Tudod én most fáradt vagyok, mert a mai bevetés kimerített. Most nem szeretnék ezen gondolkozni, mert egyszer eljön az az idő, hogy erre a kérdésre is megtaláljuk a választ, de az nem most lesz. Kérlek had aludjak, és majd holnap megbeszéljük. - mondtam, amire ő egyszerűen csak bólintott. Vagy nem érdekelte a téma, vagy holnap kezd el, majd miatta nyaggatni. Igazság szerint ez egyben kifogás is volt, de tényleg fáradt vagyok, mert nekem ez még ennyi nap után is új. Meg kell szoknom ezt az egészet és túl kell lépnem rajta, mert ennél lesz még nehezebb is. Egyre nagyobb megpróbáltatások lesznek az életemben, de ezek a hősködéssel járnak. Mindegy! Ha már elkezdtem be is kell fejezem... Meg kell szoknom, kezdve a mai nappal. Mivel hosszú volt ez a nap a legjobb, ha alszok egyet és holnap folytatom a gondolkodást. Éppen ezért lefeküdtem és Marinette is így tett. Jut eszembe nem is tudom, hogy a szüleim meddig engedik, hogy itt maradjon. Ezért ki kell, majd találom valamit, mert ha nem, nem csak Marinette fogja meginni ennek a levét, hanem én is. Reggel, amikor felkelek az lesz az első dolgom, hogy megbeszélem a szüleimmel azt, hogy Marinette maradhasson még egy kicsit, aztán iskola. Vagy iskola közben, vagy utána még meg kell keresnem Marinette legjobb barátnőjét, Alyát. Ha ez megvan összerakom a szálakat és ezzel valahogy megfejtem az álmaimat. Nos ezzel le is zárhatom a mai napot. Szépen és lassan elaludtam, de nem tudtam teljesen kialudni magamat, mert kereken hat órára állítottam be az ébresztőórámat, ami teljes pontossággal fel is ébresztett. Kinyitottam a szememet, egy napsütötte szoba tárult a szemem elé. Marinette még aludt, mert a csodával határos módom az ébresztőóra nem ébresztette fel őt úgy, mint engem. Odadobtam hozzá az egyik párnámat, de ezzel csak azt értem el, hogy az arcába szorította és tovább aludt. Elkezdtem felé dobálgatni az összes párnámat, amiből egy párnacsata kerekedett. Rövid idővel később abbahagytuk. Amíg Marinette tovább aludt, addig felöltöztem, összepakoltam és minden egyes dolgot elintéztem, amit a reggeli teendőim közé szoktam sorolni. Felébresztettem Marinettet is, aki először lusta volt felkelni, de végül egy kis noszogatás után sikerült kiráznom az ágyból. Ő is felöltözött, de még mindig álmosnak nézett ki. A szüleim szokásosan már nem voltak itthon, mert munkába mentek. Nekik hamarabb kezdődik a munkájuk, mint nekem egy iskolai tanítási nap. Elkészültem, de még volt bőven időm arra, hogy elinduljak, ezért leültem a kanapéra egy kicsit gondolkozni. Eddig kész vagyok mindennel és a mai napra annyi a teendőm, hogy iskola után beszélek Alyával, majd megfejtem azt, hogy az eddigi álmaim mit rejtenek. Így már az ég adta világon, vagyis az egész életemben valamennyire, minden rendben lesz. Vagyis  inkább úgy fogalmaznék,  hogy

egy lépéssel előrébb leszek/leszünk a keresett cél felé. Most, hogy mindent átgondoltam magamban, felálltam a kanapéról, és Marinettet pillantottam meg magam előtt, aki úgy nézett rám mintha kérdezni akarna valamit. Érdeklődő arccal néztem rá, de ő válasz helyett csak megrázta a fejét. Gondolom ez nála annyit tesz, hogy most nem akarok mondani semmit sem. Inkább én szóltam hozzá.
   -  Marinette... Van valami baj? - kérdeztem meg tőle, de megint megrázta a fejét. Egy ideig csak nézett rám, aztán válaszolt a kérdésemre: Nem nem dehogy! Csak tudni szeretném, hogy tudsz valamit arról, hogy hol lehet Fekete Macska? - a kérdésére nem feleltem semmit, mert közben megakadt a tekintetem az órán, ami már kereken hét órát mutatott, ami az jelenti, hogy indulnom kellene. Mielőtt még elmentem volna mellette, válaszoltam a kérdésére.
  -  Nem még nem tudok semmit, mert most az álmaimat szeretném megfejteni, és csak akkor jöhet az igazság. - mondtam, majd elindultam a kijárat felé. Becsuktam magam mögött az ajtót, és elindultam az iskola felé. Percek alatt odaértem az iskolába, de egy "pisszenést" hallottam a táskám felől. Elbújtam egy helyre, ahol két fa volt, és senki nem láthat meg. Amint kinyitottam a táskámat, a kicsi kwamim rögvest ki is bújt belőle. Sejtésem szerint megakar beszélni velem valami fontosat, mivel már Marinette felbukkanása óta nem beszéltem meg vele olyasmi dolgokat, mint: a tervemet, arról, hogy kiderítem mit jelentenek az álmaim. Suny, amint kirepült a táskámból kérdő arccal nézett rám. Nem értem, hogy miért, ezért reflexből rögtön rákérdeztem, hogy miért néz rám ilyen tekintettel.
   -  Suny mégis mi a baj? - kérdeztem értetlenkedő arccal, amire rögtön felelt az előbbi kérdésemre.
  -  Elmondanád nekem, hogy mégis milyen tervet találtál ki arra, hogy megtaláld Fekete Macskát? Vagy most az álmaidat akarod megfejteni, és aztán az igazságot akarod kideríteni? Csak azért kérdezem, mert már teljesen elvesztettem a fonalat, - adott választ a kérdésemre, amire elmosolyodtam, mert szerintem ez aranyos egy több ezer éves kwamitól.
  -  Az igazság, hogy elterveztem az egészet, de Marinettenek még nem akarok szólni, amíg ki nem derítettem, hogy civilként is ismerték-e egymást, mert az biztos, hogy Katica és Macska ismerték egymást hisz társak voltak. Már csak az a kérdés, hogy Marinette és Adrien is ismerték-e egymást. Ha ez megvan, akkor összerakom a szálakat és valahogy kitalálom, hogy most hol lehet Fekete Macska. - folytattam volna tovább, de a csengő belevágott a szavamba.
  -  Nos, így jó lesz? - kérdeztem meg tőle, amire bólintott. Ezután gyorsan beszaladtam az iskola épületébe, azon belül az osztályterembe, ahol jelenleg a földrajz óra már kezdetét vette. Mielőtt még bementem volna az osztályterem ajtaján, először ki kellene találnom egy jó kifogást arra, hogy miért késtem el az óráról. Nem jut eszembe semmi. Végül benéztem az ajtón és feltűnt, hogy a földrajztanár még nincsen bent a teremben szóval, még simán megúszhatom. Bementem volna a terembe, de valami keresztbe húzta a számításaimat, mert ahogy átléptem volna a küszöböt egy hangot hallottam meg a hátam mögül, ami azt mondta, hogy álljak meg ott, ahol vagyok. Engedelmesen megálltam és megfordultam. A tanárral találtam szemben magamat, aki még a szokásosnál is jobban, mérges arccal nézett rám. Gondolom Marinettel is így bánhatott régebben, de ez már a múlté. Most én vagyok itt, és rám haragszik a tanár, mert elkéstem a még meg nem tartott földrajzóráról. A tanár csak annyit mondott, hogy most még ezt az esetet még elnézi nekem, mert ez volt a legelső alkalom, hogy elkéstem. Leültem a helyemre, ahol általában Annabell szokott mellettem ülni, mögöttem pedig, Roxy és Katalin szokott ülni, de most nem láttam nyomát annak, hogy bejöttek volna az iskolába. Egy ideig bámultam a mellettem, és mögöttem lévő helyeket, majd se szó be beszéd elkezdődött az óra, amin a diákok szokásosan a könyvüket figyelve jegyzeteltek, de egy egyáltalán nem is szokatlan. Amint a  negyvenöt perc eltelt, vége lett az órának. Az óra végeztével a tanár kiment a teremből, a többiek, pedig felsóhajtva kezdtek el beszélgetni egymással. Az én szünetem nem telt úgy, mint ahogy szokott, mert most nem volt senki, akivel rendesen tudnék beszélgetni bármilyen témáról. Ezért ottmaradtam a teremben egyedül a gondolataimmal, mert már mindenki máshol töltötte az idejét. Arra gondoltam, hogy mivel nem tudom, hogy hogyan néz ki, Alya, ezért rákeresek az interneten a nevére és csak lesz róla egy kép. Amint beírtam azt a nevet, amit Marinette pontosan megadott, mutatott róla pár képet. Eltettem a telefont. Abban a pillanatban jöttem rá, hogy már láttam Alyát az iskolában, de akkor még nem tudtam, hogy ki is ő. Amikor eltettem a telefonomat, felnéztem és a folyosón Alyát pillantottam meg, de nem tudtam odamenni hozzá, mert éppen becsöngettek. A többi tanóra gyorsan eltelt, de a szünetekben Alyát már egyszer sem láttam. Mintha csak egy véletlen egybeesés lett volna, amikor megláttam. Annyi biztos, hogy még ma kell találkoznom vele, mert ha nem, akkor nem tudok semmivel sem előállni Marinettnek. Megígértem neki, hogy segítek előkeríteni Fekete Macskát. Ha nem tartom meg a szavamat, azzal nem csak őt csapom be, hanem magamat is, mert ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó. Ha valami jót akarok tenni az életben, akkor legyen ez. Az iskolában töltött idő alatt rájöttem arra, hogy ma nem tudom teljesíteni azt a célt, amit kitűztem magam elé. Ezzel a gondolattal mentem ki az iskola épületéből. Hazafelé kezdtem el sétálni, amikor egy váratlan fordulat történt. Hirtelen Alyába botlottam bele, aki egy padon ülve babrál a telefonjával. Abban a pillanatban, amikor megláttam gondoltam egyet és leültem mellé. Nem vett észre csak nyomogatta a telefonját, én meg csak végig figyeltem, hogy mit is csinál. Jó pár perce beletelt, amíg felfigyelt arra, hogy mellette ülök, de végül vette a fáradságot és rám nézett. Szótlanul figyeltünk egymásra. Hozzá akartam szólni, de ő végül megelőzött:
 -  Hé! - bökött meg a karjával. - Te vagy az a lány, akit az iskolában láttam. Gondolom azért vagy itt, hogy kérdezz vagy mondj nekem valamit, szóval ki vele! Mit szeretnél tőlem?
 -  Igen én vagyok. - mosolyogtam rá, majd belekezdtem a mondandómba. - Beszélni szeretnék veled egy elég személyes témáról, ami téged egy kicsit érzékenyül fog érinteni. Eléggé fontos az, amit mondani akarok, de nem tudom, hogy hol is kezdjem. Szóval ha nem akarsz beszélni róla, akkor csak szólj és elmegyek. - a mondatomra egy ideig nem felelt, csak értetlenül nézett, majd magabiztosan bólintott, annak jeléül, hogy nem zavarja az, hogy egy számára eléggé idegen ember akar beszélgetni vele.
  -  Ismersz / ismertél egy bizonyos Marinette Dupain-Cheng nevű lányt?
  -  Igen... - felelte egy kicsit meglepetten. Gondolom elképedt a kérdés hallatán. - Igen ismerem őt. Ő volt a legjobb barátnőm, mielőtt eltűnt, de ez nem lényeges. Amúgy meg milyen jogon kérdezel róla? Ő az egyetlen lány volt, aki igazán megértett, de eltűnt! Had emlékezzek rá úgy, ahogy vagy! - emelte fel a hangját Alya. Pont, ahogyan gondoltam. Érzékenyen érinti őt a dolog, mert tényleg hiányzik neki Marinette, ami azt jelenti, hogy ő többet tud róla, mint bárki más. És egyben Katica legnagyobb rajongója is, úgyhogy szép lassan kitudom kérdezni őt Katicáról és Marinettről is, ami számomra hatalmas előrehaladást jelent.
   -  Tudom, hogy ez neked nem jó, de nekem sem. Nekem is Marinette volt az egyik legjobb barátnőm, szóval egy cipőben járunk. Nekem nem volt alkalmam sokszor találkozni vele, mert régebben egy másik országban éltem. Ezért nem tudtam olyan sokat róla, de te igen. Éppen ezért megtennéd nekem azt, hogy mesélnél róla olyan dolgokat, amik a hétköznapjaiban szerepet játszottak? - kérdeztem tőle azt a kérdést, amivel tuti kicsalhatom tőle a választ, mert ezzel a kérdéssel egy olyan pontra találtam, amit ő tényleg megért és át is érez.
  -  Rendben mesélek, de ezt miért is szeretnéd?
  -  Azért, mert a mosolygós, életvidám lányként szeretnék rá emlékezni.
  -  Igen ez jó indok. Amúgy ne haragudj a viselkedésemért.
  -  Semmi baj. A te helyedben én is hasonlóan viselkedtem volna.
  -  Ez igaz. Akkor mit szeretnél hallani? - kérdezte, amire szóra nyitottam a számat, de inkább mégis folytatta azt, amibe belekezdett. - Ha az életvidám Marinettről akarsz hallani, akkor tudnod kell azt az indokot, amiért szerinte érdemes élnie. Megint egy fiú van a háttérben, de nem egy hétköznapi emberről van szó, akit Marinette nem érdemel meg, hanem ez egészen más. Marinette kedvenc divattervezője Gabriel Agreste. Nos, amikor Marinette tizenhat éves lett, és amikor kezdődött a gimi, akkor felbukkant Gabriel fia, aki nem más, mint Adrien Agreste. Először Marinette rá se hederített. Sőt inkább haragudott rá, mert Chloé - az ős ellensége - egy rágógumit tett a székére, hogy így kitoljon Marinettel, de Adrien leakarta szedni a székéről. Marinette azt hitte, hogy ő tette rá a székére a rágót, de egyszer csak meggondolta magát, mert Adrien elmondta neki az igazat. Innentől kezdve Marinette rájött arra, hogy szerelmes Adrienbe. És gondolom tudod, hogy milyen őrült, akkor amikor szerelmes. Teljesen elveszti az eszét és ez benne a vicces. - mondta.
  -  Köszönöm, hogy ezt elmondtad. Marinette mondta, hogy te rajongója vagy a város hőseinek. Ha szépen megkérlek mesélnél róluk?
  -   Persze mesélek róluk. Először is ők már nem a város hősei, hanem a volt hősei ugyanis nekik is nyomuk veszett. Nem tudom, hogy mi lett velük, de azt igen, hogy Párizsban már nincsenek. Amúgy jobb is, hogy ezzel hozzám fordultál, mert Katicáról és Macskáról a város minden lakója vészesen hallgat. Rendben azt tisztáztuk... Akkor térjünk át Katicáékra. Katica egy nem semmi szuperhős. Amikor először feltűnt Párizsban, Macskával az oldalán mindenkit elkápráztatott, de ezzel nem csak a rajongói vannak így, mert Fekete Macska is fülig bele van zúgva Katicába, vagyis ezt gondolom a megfigyeléseim alapján. De még... - folytatta volna, de egyszer csak megszólalt a telefonja. Mielőtt elfutott ezt mondta: Bocsi mennem kell, de még beszélünk. - mondta, majd elfutott. Amikor elfutott, akkor jöttem rá, hogy az álmok jelentése itt lebeg a szemem előtt. Itt van csak nem veszem észre. Rájöttem, hogy az eddigi álmaim mit jelentenek. Először jöttek az álmaim:
1. álom: Egy tetőn álltam, és madarakkal voltam körül véve, de ők, mintha nem láttam volna engem.... Nagyon furcsa volt. Egy katica ruhába bújt lányt, és egy macska ruhába bújt fiút láttam magam előtt, de ők még mindig nem láttak engem. Az egyik a jojóját pörgette, a másig meg a botját. Egyszer csak a madarak szétszéledtek és körbe vették őket. Vagy megakarták őket támadni, vagy nem tudom. 2. álom: Megint álmodtam, de ezúttal nem róluk, hanem két gimis tinédzserről, vagyis annak tűntek. Engem megint senki sem látott, de ez szokványos egy álomban. Közelebb mentem... Egy lányt és egy fiút láttam, akik beszélgettek. A lánynak fekete haja volt benne két copffal, világos bőr, és tengerkék szemek, egy póló, egy nadrág, és egy cipő volt rajta. Így nézett ki. A fiúnak szőke haja, szintén világos bőrű, egy nadrág, egy póló, és egy cipő volt még rajta. Ő meg így nézett ki, de ez mindegy.  Ez a kettő álom, arra akart rávilágítani, hogy Marinettnek és Adriennek is köze volt egymáshoz, és Katicának és Macskának is köze volt egymáshoz. Szó szerint egymásba voltak szerelmesek. Ez mind nem csak abban segített, hogy megértsem az ő múltukat, hanem abban is, hogy előrébb legyek egy lépéssel a cél felé.