04. Fejezet ---> Amikor kettő látvány, többet mond minden szónál

    -  Miért pont én? - kíváncsi arccal néztem rá, de úgy tűnt, hogy nem akar válaszolni.

    -  Ezt, hogy érted? - kérdéssel, kérdésre felelt. Más szóval tereli a témát, de én nem engedek.

  -  Miért pont én lettem a kiválasztott? Miért álmodok az elődeimről? Mi közöm van Katicabogárhoz, és Fekete Macskához? - mondtam haragosan, és most már komolyabban néztem rá.

    -  Az első kérdésre nem válaszolok, mert még nincs itt az ideje. Túl gyenge vagy hozzá. A második kérdésedre még én sem tudom a választ. A harmadikra pedig igen válaszolok, de... - ahogy ezt kimondta az arca bizonytalanná vált.

    -  Mi, de? Kérlek folytasd! - erőltettem tovább.

    -  Te nem véletlenül jöttél Párizsba... - mondta, majd közelebb, jött és az arca komolyabbá vált. - Miranda! Te vagy az egyetlen esély arra, hogy megmentsd Katicabogarat és Fekete Macskát. - mondta, miközben én sokkolt arccal néztem rá.

    Szóval én lennék az egyetlen esély arra, hogy visszahozzam, a város elfeledett hőseit? Furcsa módon, de ez egybefügg az új kettős életemmel. Nem vagyok boldog tőle, de el kell, hogy fogadjam. 

    Én szóra akartam nyitni a számat, de egy ismerős hangra lettem figyelmes. Az apukám most ért haza a munkából, ami azt jelenti, hogy az anyukám is mindjárt megérkezik. Én lementem hozzá, és pont ebben a pillanatban toppant be az anyukám is. Én köszöntöttem őket, és ők is így tettek, majd mindenki ment a maga dolgára. Hamar eltelt ez az este, de még mindig nem birkóztam meg azzal a tudattal, hogy tőlem függ az életük. Tőlem egy teljesen átlagos lánytól, egyben Párizs egyik új szuperhősétől, aki még kezdő. 

    Éjszaka is ezen gondolkoztam, de másnap már nem volt min gondolkoznom, mert nem volt rá idő, ugyanis elmegyünk Németországba a nővéremhez, vagyis ma. Most hat óra van, ami azt jelenti, hogy egy óra múlva indul a vonatunk így gyorsan el kell készülni. Én gyorsan felkeltem, és elintéztem a reggeli teendőimet, majd összepakoltam mindent. Később már ott álltam készen az ajtó előtt az apukámmal együtt. Az anyukám szokásosan az ideges arcát vette elő, mert attól fél, hogy valamit megint elszúr. Egy órával később már fent voltunk a buszon, amin három órát ott kell dekkolnunk arra várva, amíg odaérnünk. Én két órát olvasással töltöttem, majd kinéztem az ablakon, és az a szuperhőst pillantottam meg, amit az álmomban láttam, de a társa nem volt mellette. Nem volt időm jobban szemügyre venni, mert a vonat gyorsan elhaladt mellette. Tizenöt perc telt el, és a gondolataim egyre csak körülötte forogtak. Már egy éve csak kóborol a világban? Én ez ellen, mit tudok tenni? Egyre csak gyűlnek a kérdések, de nem kapok rájuk választ. 

   Eltelt egy óra, megérkeztünk, leszálltunk, és megpillantottam az, immár három éve nem látott nővéremet, akivel még mindig jó a kapcsolatom.  Odamentünk hozzá, és megöleltük egymást. Egy kis út után elmentünk az ottani lakásához, és kipihentük az úti fáradalmakat, de én még mindig nem nyugodtam meg. Mivel mindenki aludt, én kaptam az alkalmon, és gyorsan besurrantam a vécébe, hogy megbeszéljem Sunyval az imént történtet. Szóval beszaladtam a vécébe és becsuktam magam mögött az ajtót, amikor Suny előttem termett, és ezzel, majdnem a szívbajt hozta rám.

   -  Suny! Mi ez a egész? Akit láttam az ablakon kívül... Aki a fán ült... Az a lány... - folytattam volna, de Suny közbeszólt. 

    - Az a lány Katicabogár. Azt hiszed, hogy nem láttam őt? Majd kiesett a szemem a látványtól. Rögtön meg kell keresned! - mondta, amikor én megnyomtam a nap kinézetű nyakláncomat, és nagy sárga fény következtében már át is változtam. 

    Mivel zárva volt az ajtó az ablakon ugrottam ki. Tudom, hogy mit kell tennem... Meg kell keresnem azt, akinek az élete múlik rajtam. Tudom, hogy, mire is vállalkozom, de azt is, hogy ezt mindenképpen meg kell, hogy tegyem. Elkezdtem futni. Na, de szóval tisztázzuk, hogy milyen képességeimet ismerem eddig. Erős vagyok és gyors. Három labdám van, ami átváltozik, azzá, amivé éppen akarom, és ha feldobom nagy fényt követően minden vissza áll a régi kerékvágásba. Ez kevés, de nem minden! Szóval ha valaki valamikor megtámad, akkor mindenképpen megtudom védeni magamat. Amint kiugrottam az ablakon, és földet értem, feldobtam az egyik labdámat, ami egy kis sárga fényt követően egy rakétacsizmává változott, amivel repülni, vagyis gyorsabban közlekedni tudok. 

    Végigsuhantam a házak felett, amikor megláttam, hogy két álruhás rabló kirabol egy bankot. Közbe akartam avatkozni, de megjelent egy olyan személy, akire most nem is számítottam. Katica volt az, aki a jojójával elfogta a két rablót, a falnak vágta őket és megvárta, amíg a rendőrség elkapja őket. Ő, amikor meglátott engem, felugrott az egyik háztetőre, és csak engem nézett, amikor én odamentem hozzá.

Amikor odaértem hozzá ő csak engem bámult. Végigszemléltem őt, ő pedig engem.

    -  Te? Te vagy Katicabogár? - kérdeztem, amire ő értetlen fejet vágott, de biztosan tudta, hogy miről van szó. Amikor máshová néztem ő egy szempillantás alatt eltűnt. Egyre jobban furdalt a kíváncsiság, hogy mi történhetett vele. Egyre jobban tudni akartam, hogy ki ő. Amikor elfutott én utána futottam, de szem elől tévesztettem, és már nyomát sem leltem. Nem tudom, hogy most mi lesz, de, majd megoldom a holnapi nap.

    A nővérem lakása felé vettem az irányt, majd, amikor odaértem észrevétlenül beosontam, és elmentem aludni. Megint álmodtam, de ezúttal nem róluk, hanem két gimis tinédzserről, vagyis annak tűntek.

    Engem megint senki sem látott, de ez szokványos egy álomban. Közelebb mentem...

    Egy lányt és egy fiút láttam, akik beszélgettek. A lánynak fekete haja volt benne két copffal, világos bőr, és tengerkék szemek, egy póló, egy nadrág, és egy cipő volt rajta. Így nézett ki. A fiúnak szőke haja, szintén világos bőrű, egy nadrág, egy póló, és egy cipő volt még rajta. Ő meg így nézett ki, de ez mindegy. Pár perc múlva felébredtem, és egy olyan ötlet furakodta be magát a fejembe, ami mindent megmagyaráz. 

    Már reggel volt, és én rögtön bekapcsoltam a gépemet. Az interneten rákerestem Párizs eltűnt embereinek listájára, és csak kettő nevet adott ki, és róluk két képet. Egy lány név és egy fiú név. Marinette Dupain-Cheng, és Adrien Agreste volt a listán, és pont ugyan olyan személyek voltak a képen, akiket az álmomban láttam. Ők is eltűntek... Katicáék is... És, akkor összeállt a kép.

  -  Katicabogár és Fekete Macska nem más, mint Marinette Dupain-Cheng és Adrien Agreste...